Mennyire érintené Romániát egy valódi fegyveres konfliktus?
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke Moszkvában járt, és úgy fogalmazott, látogatása békemisszió volt egyben, hiszen egyetlen európai vezető sem akar háborút.
Ugyanakkor mi itthon Erdélyben naponta feltesszük a kérdést, hogy milyen mértékben érint majd bennünket az, ha valóban kitör a fegyveres konfliktus Oroszország és Ukrajna között.
Ady András külpolitikai elemző rádiónknak azt mondta, ha konkrét háborúra kerülne sor, valószínűleg Románia is érintett lenne. A védelmi miniszter megnyugtató „hadjáratot” indított, például cáfolta, hogy sorozásra kerülne sor, és ez így is van, viszont Románia NATO-tag, és a katonai jelenlétet a NATO megnöveli. A környező országok is segítségünkre sietnének. Az elemző a pénteken kezdődő pekingi téli olimpia alatt nem számít fegyveres konfliktusra.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök azt hangsúlyozta Moszkvában, hogy egyik oldalnak sem érdeke totális háborúba keveredni, békekövetként meg. Ugyanakkor biztosítani próbálta Magyarország számára, hogy továbbra is elérhető áron szállítsák az energiaforrásokat.
A teljes interjú a lejátszóra kattintva meghallgatható.
Riporter: Forrai Szerénke
Articol editat de kristalybea, 2 február 2022, 15:20