Listen Live Kolozsvári Rádió

Nagykárolyban és Zilahon is új bölcsőde épül

A jóváhagyás értelmében kis méretű, 40 gyermek befogadására alkalmas bölcsőde épül Nagykárolyban, Szászsebesen és kettő Konstancán. Temesvár és Karácsonkő számára közepes méretű bölcsődét hagyott jóvá a minisztérium, Zilahon és Bákóban pedig nagy, 100-110 gyermek befogadására alkalmas bölcsőde épülhet.

Nagykárolyban jelenleg egy bölcsődébe járhatnak a gyerekek. Az intézményt a városvezetés működteti. Bár ennek a bölcsődének egy pályázat segítségével megkétszerezték a befogadóképességét, a szülők visszajelzései szerint így is további helyekre lenne szükség – tudtuk meg Nagykároly polgármesterétől. Kovács Jenő azt is elmondta, hogy a kormány terhet venne le az önkormányzatokról, ha a fizetéseket és az egyéb költségek egy részét finanszírozását is átvállalnák, ugyanis a kisebb településeknek ezekre nincs kerete.

Zilahon jelenleg 150 gyereket képes befogadni a jelenleg működő két bölcsőde, viszont a várólisták így is nagyon hosszúak. Bár az újonnan jóváhagyott nagy méretű 100 férőhelyes bölcsőde javítana a helyzeten, még ez sem jelentene teljes megoldást a problémára – mondta el rádiónknak Zilah alpolgármestere, Fazakas Miklós.

A kormány korábban 52 bölcsőde megépítését hagyta jóvá, ez a szám az újabb 8 óvoda jóváhagyásával most 60-ra bővült. A miniszteri rendelet értelmében az építkezési munkálatok a közbeszerzési kiírás után kezdődhetnek el.

A teljes összeállítás az alábbi lejátszóra kattintva meghallgatható.

Birtalan Albert összeállítása

Articol editat de kristalybea, 1 február 2022, 14:36

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány