Hadd szóljon!

Brémai muzsikusok, másképp

A Brémai muzsikusok bemutatójával folytatja az évadot a kolozsvári Puck Bábszínház. A Rumi László által rendezett előadást január 15-én 11 órától láthatja a közönség.

FRISSÍTÉS: „Betegség miatt a Puck Bábszínház Brémai muzsikusok című bemutatója elmarad, a szervezők megértésüket kérik, hamarosan jelentkeznek az új időponttal” – közölték rádiónkkal a szervezők.

Fotó: Puck bábszínház/Facebook

A Brémai muzsikusok történetét kicsiktől nagyokig már biztosan mindenki ismeri, de most nem a megszokott módon viszik színpadra a bábokat. A darab rendezőjét, Rumi Lászlót arról kérdeztük, hogy az előadás miben fog különbözni az eddigi feldolgozásoktól.

A Brémai muzsikusok most szombaton 11 órától lesz látható a Puck Bábszínházban. Aki pedig lemaradna, annak később is lesz lehetősége megnézni az előadást, mondta el rádiónknak a Puck Bábszínház társulatvezetője, Varga Ibolya. Hozzátette: a Brémai muzsikusokon kívül más különleges előadásokkal is várják az ifjú nézőiket.

A nyári vakáció után, szeptembertől decemberig további felújított előadásokkal és két bemutatóval készül még a társulat. Az egyik az Árnyak színháza címet viseli majd. Ezt szintén Rumi László rendezi. A másik bemutatóról később árulnak el részleteket, erről is idejében tájékoztatják majd a közönséget.


Riporter: Birtalan Albert

Articol editat de kristalybea, 14 január 2022, 13:52 / actualizat: 14 január 2022, 20:42

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány