Itt szól a rádió!

Bálint Csaba: alulbecsültük a járvány terjedését az előrejelzésekben

Megszoktuk, hogy a COVID-19 – Romanian Economic Impact Monitor névre keresztelt online platform előrejelzései általában pontosnak bizonyulnak.

A koronavírus-járvány romániai gazdasági hatásait vizsgáló projektet a BBTE közgazdaság és gazdálkodástudományi magyar intézete indította.

Bálint Csaba, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja, a BBTE társult oktatója, a projektcsapat tagja most mégis azt mondja, az utóbbi idő előrejelzései tekintetében mégiscsak tévedtek, mert alábecsülték a járvány terjedését.

„Annak ellenére, hogy a modelljeink elkezdték átvenni az omikron paramétereit, az általunk becsült értékek közé így sem érkeztek meg az esetszámok. Már december folyamán látható volt az emelkedés, de az R mutató (reprodukciós ráta) az elmúlt két hét során jelentősen megugrott” – mondja Bálint Csaba.

Ami a gazdaságot illeti, a szakértő 2022-t a lassulás éveként említi. 2021-ben 6 százalék feletti növekedést ért el a gazdaság, ez idén mindössze 3 és fél százalék lesz.


Riporter: Forrai Szerénke

Szerkesztő: kristalybea, 2022 január 5, 17:15

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány