Élő Kolozsvári Rádió

Bántalmazás a családban, a párkapcsolatban, a munkahelyen – óriási a tagadás

Az áldozatok és az elkövetők irányából egyaránt óriási a tagadás a bántalmazással kapcsolatban – mondja Pocsai-Szász Rozália szociális munkás.

A bántalmazás elutasítását és az áldozatokért való kiállást szorgalmazza a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) Egyesület 16 Akciónap elnevezésű kampánya, amely idén 30 éves. A nők elleni erőszak felszámolásának világnapja, november 25-e és az emberi jogok világnapja, december 10-e között 1991 óta szervezik meg világszerte a kampányt, teret adva annak is, hogy a csatlakozók, résztvevők ily módon is kifejezzék szolidaritásukat, támogatásukat az áldozatok felé. A kampányba idén is bekapcsolódott a Babeș–Bolyai Tudományegyetem erőszak-megelőző tanácsadó központja, amelynek munkatársai 10 filmajánlót osztottak meg az elmúlt 16 napban, ezek apropóján pedig beszélgetésre hívták az érdeklődőket. Pocsai-Szász Rozália szociális munkással, a központ szakemberével beszélgetettünk.

Pocsai-Szász Rozália felolvasás közben.

Leginkább a kisebb közösségekben éreztük, hogy mennyire zártak, és ezzel együtt elzárkóznak magától a témától is. Még mindig tabu a családon vagy a párkapcsolaton belüli bántalmazás, de ugyanígy a munkahelyeken, a különböző intézményekben végbemenő bántalmazás is, áldozatok és elkövetők részéről egyaránt. Óriási a tagadás.

Bár projektek és szakemberek is vannak, ez alapjában kevésnek bizonyul: amíg a bántalmazott személy nem ismeri fel a helyzetét, addig hiába próbál segíteni rajta bárki is. Első körben tehát nagyon fontos a felismerés, de az áldozatok és a bántalmazók mellett a környezetükben élőknek is nagy felelősségük van a kérdésben, a szomszédnak, a munkatársnak, az iskolatársnak egyaránt. A BBTE Erőszak Megelőzéséért Tanácsadó Központjának munkatársait a 0758 552 397-es telefonszámon lehet hívni, hétfőtől csütörtökig 10 és 12 óra között. A Facebookon itt találják őket az érdeklődők.

A Pocsai-Szász Rozáliával készült beszélgetés visszahallgatható a lejátszóra kattintva.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2021 december 10, 15:07

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok