Listen Live Kolozsvári Rádió

„Hamlet minden emberben ott bujkál” – bemutató a kolozsvári színházban

„Hamlet minden emberben ott bujkál” – bemutató a kolozsvári színházban

Articol editat de kristalybea, 30 november 2021, 10:39

A bemutatót december 3-án, pénteken este 7 órától tartják a nagyteremben, a Showcase 2021 miviévad nyitóelőadásaként.

A színház emeleti előcsarnokában tartott hétfő délutáni sajtótájékoztatón Visky Adrás, az előadás dramaturgja kifejtette: Shakespeare-t játszani egyszerre politikai színház és létkérdésekkel szembenéző színház, „Hamlet által mi, az előadás létrehozói is rátekinthetünk a saját szakmánkra”. A Rómeó és Júlia után ez már az évad második Shakespeare-előadása, amely ugyanakkor a kolozsvári színház történetében is fontos helyet foglal el: 1987 februárjában, szintén Tompa Gábor rendezésében mutatták be a Hamletet, két változatban, Héjja Sándorral és Zalányi Gyulával a címszerepben.

Tompa Gábor rendező megjegyezte: az előadásban elsősorban az igazság keresése érdekli, még úgy is, hogy a Hamlet napjainkban egy kényelmetlen út választását jelenti – beleértve azt a kényelmet, amit a fogyasztói világ jelent mostanság. Mint mondta, a fiatalok között is vannak olyanok, akiket az igazság keresése foglalkoztat, szemben a fogyasztói társadalom elvárásaival, a pénz vagy éppen a hatalom hajszolásával. „Bár az előadás vége tragikus lesz, úgy érzem, ha meg akarjuk őrizni a kultúránkat, az identitásunkat, akkor szembe kell mennünk az éppen aktuális irányokkal, és harcolnunk kell az igazságért” – fűzte hozzá Tompa Gábor.

A címszerepet Vecsei H. Miklós játssza, aki úgy fogalmazott: a Hamlet a drámairodalom talán leghíresebb szerepe, nem is annyira a szerep miatt, mint inkább Shakespeare miatt. „Hamlet minden emberben ott bujkál, az itteni biztonsági őrben, bennem és a társulat minden tagjában, Visky Andrásban, Tompa Gáborban és a szeretteimben is. Mert Hamlet nem egy karakter, nem egy bizonyos típusú ember, hanem a szerepek összessége” – mondta a magyarországi színművész. Vecsei H. Miklóst egyébként láthatták már a kolozsváriak a Vígszínház A Pál utcai fiúk című előadásában, és ő írta a Sztalker Csoport Woyzeckjének szövegkönyvét is. Tompa Gáborral is dolgoztak együtt, a Vígszínház II. Richárd című előadásában, és a rendező őt is azon alkotók közé sorolta, akiket az igazság keresése foglalkoztat.

Innen indítottuk a beszélgetést Tompa Gáborral, majd az Arany János-féle fordításról és Hamlethez való kapcsolódásainkról is szót ejtettünk.

Riporter: Ferencz Zsolt

A Hamlet díszletét Both András, jelmezeit Bianca Imelda Jeremias tervezte, zenéjét Vasile Șirli jegyzi. Koreográfus: Jakab Melinda, videó: Rancz András. Szereplők: Vecsei H. Miklós (Hamlet), Szűcs Ervin (Claudius), Kézdi Imola (Gertrud), Bodolai Balázs (Horatio), Gedő Zsolt (Marcellus), Buzási András (Bernardo), Sinkó Ferenc (Francisco), Tőtszegi Zsuzsa (Ophelia; Hamlet apjának szelleme), Bíró József (Polonius), Kiss Tamás (Laertes), Imre Éva (Rosencrantz), Pethő Anikó (Guildenstern), Balla Szabolcs (Osrick), Lucian Chirilă (Hamlet apjának szelleme), Kicsid Gizella (a hírnök), Lőrincz-Szabó Venczel (gyermek Hamlet), Viola Sára (gyermek Ophelia).

A Hamlet bemutatójára és a december 4-i, 10-i, 17-i és 29-i előadásokra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában (hétköznap 10 és 14 óra között), valamint online a www.biletmaster.ro weboldalon. A járványügyi szabályoknak megfelelően az ülőhelyek harminc százalékára fogadhatnak nézőket.

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány