Hadd szóljon!

Karácsonyivásár-körkép: ha szerényebben is, de sok városban megszervezik

Pénteken nyitják meg a kolozsvári karácsonyi vásárt a látogatók előtt, az ünnepre továbbá számos más erdélyi városban is zajlanak az előkészületek.

Kolozsváron már áll az óriáskerék. Fotó: karácsonyi vásár/Facebook

A törvényes előírások szerint az erre szánt terület 30%-át lehet kihasználni, ez azt jelenti, hogy egyidejűleg 2100 személy lehet jelen a kolozsvári vásár területén. Belépéskor a zöld igazolvány felmutatása kötelező, ennek hiányában a vásár nem látogatható. A világjárvány miatt idén nem lesz jégpálya, és csak 46 házikót állítottak fel a kézműves vásárban. A Mikulás házikója viszont ismét várja a kicsiket, lesz még ringlispíl, fénysátor, karácsonyfa, és utcai mutatványosok dobják fel a hangulatot. A látogatók négy kapun keresztül léphetnek be és hagyhatják el a vásár területét – közölte még korábban Oláh Emese alpolgármester.

Gyulafehérváron december 6-án kezdődik a karácsonyi vásár. Hagyományosan ismét a várárokban lesznek árusokat befogadó házikók, ugyanakkor korcsolyapályával is várják az érdeklődőket. Nagyenyeden pedig a karácsonyi vásár és a korcsolyapálya mellett, a magyar közösség is szervez tevékenységeket – tudtuk meg a város alpolgármesterétől, Lőrincz Helgától.

Karácsonyfa Nagyváradon. Fotó: karácsonyi vásár/Facebook

Nagybányán szintén lesz karácsonyi vásár. Az ünnepváró hangulatot pedig, akárcsak Kolozsváron, óriáskerékkel fokozzák. A járványhelyzet ellenére Nagybányán korcsolyázni is lehet majd. Ugyanakkor szigorítások is lesznek, a megszokottnál itt is kevesebb árus kínálja majd termékeit.

Nagyváradon már javában készülnek a karácsonyi vásárra. A járványhelyzet miatt viszont itt is kevesebb házikót építenek az árusok számára – tudtuk meg az egyik helyi tanácsostól, Pető Dalma Csillától.

Fényfestés Szatmárnémetiben 2019-ben

Szatmárnémetiben karácsonyi ábrákat fognak vetíteni a fontosabb épületekre, ezzel fokozva az ünnepi hangulatot. A karácsonyi vásáron az árusok finomságokkal és sokféle ajándéktárggyal várják az érdeklődőket a skandináv stílusú házikókban. Az eladók közül bárki jelentkezhet a szervezőknél, de a szatmári árusok élveznek majd előnyt az elbírálás során. A január 3-ig tartó vásárra a járványügyi előírások betartásával lehet majd belépni. A korlátozások miatt idén elmaradnak a megszokott koncertek, és szilveszterkor nagy valószínűséggel tűzijáték sem lesz Szatmárnémetiben.

Birtalan Albert összeállítása

Articol editat de kristalybea, 25 november 2021, 16:25

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány