Élő Kolozsvári Rádió

Sajtóklub: Világ Reménye, az interregionális havilap

Az egészséges életmóddal is foglalkozó keresztény szellemiségű lapról Jancsó Erik főszerkesztővel Mihály István beszélgetett.

A tavaly megszűnt Kalotaszeg Reménye című tájegységi havilap helyett idén új interregionális lap indult. A Világ Reménye szintén keresztény szellemiségű, az októberi szám 6.500 példányban jelent meg és szinte egész Erdélybe eljut. Jelen van a világhálón is, (rögtön megjelenése után, tehát nem késleltetve) ingyenesen letölthető minden szám. A lap nem csak a vallásos emberek vagy a kereszténység története és a Biblia iránt érdeklődők számára lehet érdekes, hiszen minden szám kiemelten foglalkozik az egészséges életmóddal, az erdélyi épített örökséggel és a magyarok történelmével is. A szerzők közt Németországban élő orvost, magyarországi tudóst, erdélyi mikrobiológust és dietetikust is találunk. A lapnak ifjúsági és gyerekrovata is van.

Jancsó Erik főszerkesztővel többek közt arról beszélgettünk, hogy a mai körülmények közt hogyan sikerült megvalósítani ezt a kezdetben szinte irreálisnak tűnő projektet: egy kis, tájegységi kiadványt interregionális, papíron nagy példányszámban megjelenő, Erdély kilenc megyéjében terjesztett havilappá fejleszteni, rövid idő alatt, világjárvány idején. Kik írják, szerkesztik, hol nyomtatják, hogyan terjesztik, ki a célközönség? Hogyan változott a tartalom, tulajdonképpen mi a lap célja? Sikerült-e új munkatársakat, szerzőket találni? Milyen visszajelzéseket kaptak?

Jancsó Erik arról is beszélt, hogy a terv “második pontjáról” sem mondtak le, vagyis most azon dolgoznak, hogy a lap a Kárpát-medence összes magyarlakta régiójába eljusson, Felvidékre, Kárpátaljára és a Vajdaságba is.

A lejátszóra kattintva a november 22-i, hétfő délutáni 55 perces műsor kissé rövidített változatát hallgathatják meg.

Szerkesztő-házigazda: Mihály István

Articol editat de mihaly.istvan, 23 november 2021, 13:36

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány