Listen Live Kolozsvári Rádió

EME Debüt-díjat kapott Rácz Éva kollégánk

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály választmánya 2006-ban, Keszeg Vilmos kezdeményezésére hirdette meg először a Debüt-díjat. Céljuk az volt, hogy alkalmat teremtsenek a tudósgeneráció fiatal tagjaira való odafigyelésre, hogy munkájukat minél többen megismerjék, s teljesítményeik ezáltal is beépüljenek a köztudatba.

A Debüt-díjat az EME azon tagjai pályázhatják meg, akik a közelmúltban kötet, tanulmány publikálásával, egy kiadvány tudományos igényű gondozásával, egy szakmai rendezvény megszervezésével stb. léptek be a tudós társadalomba. Fontosnak tartja ugyanis a szakosztály, hogy az egyetemi és doktori tanulmányaikat végző személyek jelen legyenek a tudományos életben, alapkutatásokat kezdeményezzenek és végezzenek, konferenciákat, szakmai rendezvényeket szervezzenek, kutatási eredményeiket pedig publikálják.

Rácz Éva kollégánk a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Újságírás szakán diplomázott 2002-ben, ugyanott kommunikációs mesteri diplomát szerzett, majd doktorált. Doktori értekezése tavaly jelent meg az EME Kiadójának jóvoltából, a Letöltés sorozatban, címe pedig: A közszolgálati rádió átalakulása. Kolozsvári Rádió 1989–2016. A kötet a közszolgálati rádiózásban végbement rendszerváltás történetét dolgozza fel a Kolozsvári Rádió példáján keresztül. „Kiindulópontja az, hogy 1989, a politikai rendszerváltás, a közszolgálatiságban is új médiamodell megjelenését idézte elő, s ezt a váltást, illetve ennek következményeit 2016-ig vizsgálja. A közel három évtized történéseit áttekintő kötet a közszolgálatiság új modelljét a megjelenő kereskedelmi rádiózáshoz képest helyezi el, tárgyalja a műsorrácsok alakulását, illetve a nyelvi norma kialakulását és érvényesítését a rádiós szövegmondásban. A kutatás az oral history, a személyes archívumok és digitális nyilvános archívumok anyagán alapszik” – olvasható az Idea Könyvtér honlapján közzétett leírásban.

Tőtős Áron történész, a nagyváradi Körösvidéki Múzeum munkatársa Kémer öröksége című kötetéért érdemelte ki a megosztott Debüt-díjat. Rácz Éva a Hangolóban kifejtette: ami őt illeti, kutatói munkájának elismerése a mostani díj. Az egyetemen társult oktatóként dolgozik, és ehhez alapvetően hozzátartozik a kutatói munka. Ennek egy pillanata volt az, amikor a doktori értekezését megvédte, a kötet pedig annak az átszerkesztett változata, tehát nagyjából az van benne, ami egy kutatás eredménye.

Kutatóként jelenleg főként a kisebbségeknek szóló rádióműsorok foglalkoztatják Rácz Éva kollégánkat, valamint a Kárpát-medencében magyarul is sugárzó kisebbségi rádiók helyzete is érdekli. Ezek mellett persze a Kolozsvári Rádió történetéről sem szeretne lemondani.

A teljes beszélgetés meghallgatható a lejátszóra kattintva.

Articol editat de kristalybea, 22 november 2021, 16:54

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány