Listen Live Kolozsvári Rádió

Magyar Tudomány Napja Erdélyben – pénteken és szombaton az online térben

A sorrendben a 20. rendezvényt november 19-én és 20-án, pénteken és szombaton tartják az online térben, fővédnöke pedig Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. A nyitóeseményen, péntek délelőtt 11 órától a Mikó-kertben felavatják a Mikó-emlékkövet, a köszöntőbeszédek után pedig ünnepi plenáris előadások hangzanak el.

Idén is fiatal erdélyi kutatókat kértek fel a szervezők, hogy ismertessék kutatási területüket, tudományos eredményeiket a nagyközönséggel. A plenáris előadássorozatot Erdei Anna immunológus, akadémikus, az MTA főtitkárhelyettesének ünnepi előadása nyitja meg. A nyitóünnepségen ezúttal is sor kerül a Gróf Mikó Imre-emlékplakettek átadására.

A rendezvény második napján, szombaton az EME szakosztályai és fiókegyesületei tartják meg a saját tudományterületükre szabott konferenciájukat, a tematikát maguk határozzák meg, az egyes régiókban, illetve tudományágakban felmerülő sajátos kérdéskörök alapján.

A járványügyi helyzetre való tekintettel a plenáris előadásokat és a szakosztályi ülésszakokat idén is videókonferencián követhetik az érdeklődők. Idén, a 20. fórumon összesen 15 rendezvényre kerül sor többnyire videókonferencia formájában. Bizonyos rendezvények élő közvetítésben követhetők az egyesület YouTube-csatornáján, illetve felvételről is láthatók lesznek.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Articol editat de kristalybea, 18 november 2021, 13:26

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány