Élő Kolozsvári Rádió

Vincze Loránt: az észszerű vadgazdálkodás jelenthet csak megoldást

Franciaországban, Olaszországban, Szlovéniában, Lengyelországban és Romániában jelentenek gondot a nagyragadozók, igaz, a többieknél leginkább a farkas.

Forrás: Vincze Loránt Facebook-oldala

De lássuk a medvét: nagyragadozókkal foglalkozó munkacsoport alakult az Európai Parlamentben. Céljuk elmozdítani az Európai Bizottságot mostani álláspontjáról, amely szerint nem lehet változtatni a szigorúan védett fajok listáján.

A különböző frakciókból származó képviselők egyetértettek abban, hogy a polgárok legtöbbször az európai parlamenti képviselőktől várnak megoldást, akkor is, ha a megoldás az Európai Bizottságnál van, az alkalmazás pedig a tagállami hatóságoknál.

Vincze Loránt a megbeszélésen elmondta: közös céljuk elmozdítani az Európai Bizottságot a mostani álláspontjáról, amely szerint nem lehet változtatni a szigorúan védett fajok listáján. A jelen lévő képviselők többsége esetében a túlszaporodott farkasok okoznak károkat a gazdálkodóknak és az állattartóknak, Romániában a medvék jelentenek folyamatos veszélyt a településeken és az emberéletekre, megoldást csupán az ésszerű vadgazdálkodás jelent – véli.

Riporter: Szilágyi Szabolcs

Articol editat de kristalybea, 8 október 2021, 15:19

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány