Listen Live Kolozsvári Rádió

Lakossági hitelek – ezekre érdemes figyelni

A lakossági hitelekre nagyon standardizált rendszer van – mondta el rádiónknak Bordás Attila, a LAM. Mikrohitel Rt. igazgatóhelyettese. Ez nem azt jelenti persze, hogy a bankok ne szabhatnának különböző kamatokat. Például ha valaki vállalja, hogy jövedelmét az adott bankban nyitott folyószámlára kéri, akkor általában kedvezőbb lesz a kamat. Lakáshitelek esetén pedig a kötelezőnél nagyobb önrészt vállalók esetében ajánlanak általában kisebb kamatot. Érdemes tehát több ajánlatot megnézni, valamit teljes törlesztési grafikont kérni, hiszen a kamat mellett más illetékek és költségek is vannak – mondja a szakember.

Hallgassa meg a teljes nyilatkozatot az alábbi lejátszóra kattintva:

Riporter: Oborocea Mónika

Lakossági hitelek – ezekre érdemes figyelni

Articol editat de kristalybea, 4 október 2021, 16:20

A lakossági hitelekre nagyon standardizált rendszer van – mondta el rádiónknak Bordás Attila, a LAM. Mikrohitel Rt. igazgatóhelyettese. Ez nem azt jelenti persze, hogy a bankok ne szabhatnának különböző kamatokat. Például ha valaki vállalja, hogy jövedelmét az adott bankban nyitott folyószámlára kéri, akkor általában kedvezőbb lesz a kamat. Lakáshitelek esetén pedig a kötelezőnél nagyobb önrészt vállalók esetében ajánlanak általában kisebb kamatot. Érdemes tehát több ajánlatot megnézni, valamit teljes törlesztési grafikont kérni, hiszen a kamat mellett más illetékek és költségek is vannak – mondja a szakember.

Hallgassa meg a teljes nyilatkozatot az alábbi lejátszóra kattintva:

Riporter: Oborocea Mónika

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány