Élő Kolozsvári Rádió

Húsz éves a Sapientia – megünnepelték

A rendszerváltozás óta eltelt 31 év egyik legjelentősebb erdélyi magyar eseményének tekintik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem húsz évvel ezelőtti elindítását az évforduló alkalmából rendezett vasárnapi csíkszeredai ünnepség szónokai.

Fotó: Sapientia/Facebook

Tonk Márton rektor felidézte: az 1989-es rendszerváltás eufóriájában, és „hurráoptimizmusában” az erdélyi magyarság azt remélte, hogy újraindíthatja az 1959-ben elvesztett önálló állami egyetemét. Egy bő évtizedes „iszapbirkózás” és a magyar egyetem létrehozására irányuló romániai politikai akarat teljes hiánya vezetett el ahhoz a felismeréshez, hogy „ha nincs önálló állami, akkor legyen magán, de akkor is önálló egyetem, egyetemhálózat”. Így indult útjára húsz évvel ezelőtt az erdélyi történelmi magyar egyházak által létrehozott alapítvány felügyelete alatt a magyar költségvetésből nyújtott forrásokból a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, amely ma a különböző egyetemi rangsorokban Románia húsz legjobb egyeteme közé tartozik, és amelynek egyes szakjai, a legjobbnak számítanak Romániában – mondta Tonk Márton.

Kató Béla erdélyi református püspök, az egyetemet működtető Sapientia Alapítvány elnöke beszédében megállapította: az alapítók beálltak azok sorába, akik majdnem ötszáz éve küzdenek az erdélyi magyar felsőoktatásért.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára „az értékteremtés zászlóshajójának” nevezte az intézményt.

Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes az RMDSZ elnöke erdélyi magyarság elmúlt évtizedekben bemutatott egyik legmerészebb vállalkozásának tartotta a Sapientia létrehozását.

Az ünnepség keretében Kató Béla püspök megáldotta a Sapientia Tudományegyetem teljesen felújított csíkszeredai épületét.

Szilágyi Szabolcs összeállítása.

Articol editat de kristalybea, 4 október 2021, 15:17

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány