Élő Kolozsvári Rádió

A népmese napján Zolna mond mesét, mindjárt kettőt is

Egy mesét kértünk, kettő lett belőle. Kovács Orsolya kolléganőnk kislányával, Filep Zolnával a magyar népmese napja alkalmából ültünk mikrofon elé.

A népmese napján Zolna mond mesét, mindjárt kettőt is
Foto: A kép Réber László illusztrációjának felhasználásával készült.

Szerkesztő: kristalybea, 2021 szeptember 29, 23:24 / actualizat: 2025 szeptember 30, 17:39

Volt egyszer egy szegény ember, volt neki egy ásója, elment hát ásni vele a tisztásra. Egy rossz mozdulat, nem sok, beleejtette a kútba. Keservesen sírdogált, de csakhamar meghallotta ezt a kút szelleme. Kijött, és megkérdezte:

– Miért sírsz, te szegény ember?

– Beleejtettem a kútba az ásómat – válaszolta a szegény ember.

– Sebaj, seperc alatt kihozom neked – jött a válasz.

Így kezdődik a mese, amellyel az első osztályos kislány – Benedek Elek születésnapja, egyben a magyar népmese napjának közeledtével – megajándékozott bennünket. Hogy miként folytatódik a történet, s egyáltalán szerencsével járt-e a gazdag ember, aki a szegény emberrel történtekről értesülve maga is szerencsét próbált, kiderül az alábbi lejátszóra kattintva. Mint utólag kiderült, a mesét Zolna éppen a Kolozsvári Rádióban hallotta.

A mesékben amúgy, mint mondta, az egyik legjobb dolog az, hogy ha valami ijesztő történik, akkor az nem fog megtörténni a valóságban. A kislány mostanság a Marék Veronika által jegyzett Kippkopp-történeteket böngészgeti, a polcon talált rájuk, és el is kezdte olvasni. Mivel jó nagy betűkkel írja a szöveget, pár oldalt már sikerült is elolvasnia.

Az iskolában a tanító néni szokott olvasni neki és az osztálytársainak – Zolnát idézve olyankor, „ha jók vagyunk” –, az elsős kislány pedig büszkén újságolta azt is, hogy ezek közül jó néhányat már ő is kívülről tud.  

S hogy milyen mesét szeretne olvasni ma este anyunak és apunak? Hát ezt is megtudhatjátok, kedves kisebb és nagyobb honlaplátogatók, ha az alábbi lejátszóra kattintotok.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Főoldal csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 16:39

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól

Február 20-a és 22-e között zajlott Kolozsváron az I. Erdélyi Magyar Pszichológus és Gyógypedagógus Napok rendezvénysorozata, a 20 éve...

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Főoldal kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Főoldal hétfő, 2026 február 232026 február 23, 16:02

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”

A frontvonal máig mintegy 1 200 km-es hosszúságú. A harc jellege jórészt állóháborús, lövészárok-szerű küzdelem zajlik, amelyben...

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön