Listen Live Kolozsvári Rádió

Örök elégedetlen, ami a maximalizmusból fakad – Mihály István a Sajtóklubban

Mihály István több mint 30 éve dolgozik a sajtóban. A Bölcsészkaron 1988-ban végezte el a magyar–angol szakot, majd másfél évig angolt tanított három Szilágy megyei faluban. 1990-ben a Fiatal Fórum országos ifjúsági hetilap szerkesztője lett, de már korábban elkezdett közölni. A nyolcvanas évek közepén, egyetemista korában jelentek meg szövegei A Hétben, az Ifjúmunkásban, az Echinoxban, néhányszor az Utunkban is.

Munkakönyves alkalmazottként 1993 novemberétől tagja a Kolozsvári Rádió csapatának, de már azelőtt is dolgozott a rádiónál. Akárcsak sok más újságírót és az élet más területein tevékenykedő szakembert, őt is jellemez egyfajta örökös elégedetlenség, ami a maximalizmussal is összefügg – de, mint mondta, „meg kell elégedni azzal, amit az embernek sikerült elérni. A múltat már úgysem lehet átírni, bár néha azért jó lenne, ha az ember újrakezdhetné. Akkor sok mindent esetleg másként, jobban csinálna…”

A MÚRE idei díjkiosztóján Rácz Éva kolléganőnk méltatta Mihály István munkásságát, kiemelve: „Vendégei nem mindig újságírók vagy szerkesztők, de valahogy minden műsorban kapcsolódni tud a médiához, illetve kapcsolódik a média fejlődését irányító társadalmi változásokhoz. Egyik héten a nagy múltú, valamikor általa is szerkesztett Kalotaszegről, máskor pedig a nagyon is a mai világban gyökerező Filmtett portálról beszélget az illetékesekkel. És egyik esetben sem lehet azzal vádolni, hogy szomorúan múltba révedő vagy bizonytalan jövőről álmodozó.”

A méltatást mostani találkozásunk alkalmával is tolmácsolta Rácz Éva, majd újságírásról, rádiózásról szakmáztunk Mihály Istvánnal.

Nagyon fontos a személyesség. Nincs rosszabb annál, mint amikor valaki gépiesen műveli az ilyen típusú beszélgetős műsorokat vagy bármilyen sajtóműfajt. A személytelenségnél csak az álszemélyesség rosszabb, amikor a rádiós valamilyen tőle idegen szerepet akar eljátszani. Mi nem vagyunk színészek. Nekem nem kell Hamletnek lenni, nem kell Othellónak vagy Romeónak lenni, hanem önmagamat kell tudnom adni.

Nyilván, vannak szerepeink, de nem olyan értelemben, hogy tőlünk idegen identitásokat veszünk fel és eljátsszuk azokat, hanem olyan típusú szerepekre gondolok, amelyek nem én-idegenek. Így kell megnyilvánulnia a kérdezőnek – a riporternek vagy moderátornak a saját műsorában –, hogy nem szabad kizárnia ebből sem a saját értékrendjét, sem a saját ízlését, viszont maximálisan toleránsnak kell lennie. Nem kell lehengerelni a másik embert, nem kell minden szavába feltétlenül belekötnöm, akkor sem, hogyha nem értek egyet vele. Igyekezni kell megérteni őt, mert akkor van esély arra, hogy a hallgató is megértse.

A műsor visszahallgatható az alábbi lejátszóra kattintva.

Articol editat de kristalybea, 21 szeptember 2021, 16:18

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány