Listen Live Kolozsvári Rádió

Megnyitották a tanévet a Sapientián

Az oktatók beoltottsági aránya lehetővé teszi, hogy jelenléti oktatással kezdődjön a tanév a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen – mondta Tonk Márton rektor a kolozsvári tanévnyitó ünnepségen. Hozzátette, bízik benne, hogy a diákok átoltottsági aránya is megfelelő.

A kolozsvári karon a huszadik tanév kezdődött el ma, ez tette ünnepélyessé a megnyitót. A járványügyi intézkedések kapcsán a rektor elmondta, az oktatás maga nem, de az összes többi kiegészítő hallgatói szolgáltatás oltási kötelezettség függvénye.

„Bentlakást, menzát, könyvtári szolgáltatásokat azokat hozzákapcsoltuk az ilyen elvárásokhoz. Nyilván, ebben a különböző karaink, mivel különböző városokban, négy különböző városban működünk, más és más járványügyi szabályozásoknak kell majd várhatóan az elkövetkező hetekben eleget tenniük” – mondta.

Az erdélyi magyar történelmi egyházak, mint alapítók ma is töretlenül állnak a Sapientia mögött – mondta Kató Béla református püspök, aki az egyetem értékrendjéről beszélt az eskütétel előtt álló hallgatóknak.

Szilágyi Szabolcs összeállítása

Megnyitották a tanévet a Sapientián

Articol editat de kristalybea, 14 szeptember 2021, 15:32

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány