Hadd szóljon!

Gyűlölet, az van, de most már van ellene stratégiánk

A többi között a melegekkel szemben a legmagasabb gyűlölet mértéke Romániában. Ez nem látszik azonban az igazságszolgáltatásban, mert a szexuális kisebbségek legnagyobb része nem vállalja identitását, ezért nem is jelentik fel az őket bántalmazókat.

Asztalos Csaba

Az antiszemitizmus aránya is magas ahhoz képest, hogy igen kevés zsidó él idehaza. A romák és magyarok elleni gyűlölet szintén kimagasló a felmérések szerint.

Múlt héten fogadta el a kormány az antiszemitizmus, az idegengyűlölet, a radikalizálódás és a gyűlöletbeszéd megelőzéséről és leküzdéséről szóló országos stratégiát. Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke szerint a stratégia versenyképes, de Romániában minden az alkalmazáson bukik el.

Az ügyészek, a bírók, a rendőrök kell megértsék elsősorban a törvények alkalmazását, különben üres keret marad bármilyen stratégia – mondja Asztalos Csaba. Ugyanakkor tudatosságot vihet a törvénykezésbe és ha pénzalapokat rendelnek ehhez a tevékenységhez, segítve a megelőzést, de a szankcionálást is, talán nem lesz haszontalan.

Riporter: Forrai Szerénke

Articol editat de kristalybea, 17 május 2021, 15:48

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány