Élő Kolozsvári Rádió

EMKE-díjasok: Böjte Csaba, Székely Melinda és Feketelaki Tibor

Vendégeink az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) frissen díjazott személyiségei: Böjte Csaba, valamint Székely Melinda és Feketelaki Tibor.

Fotó: Horváth László

Gróf Kun Kocsárd-díjat kapott Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója, aki az indoklás szerint „szóval és tettel tesz tanúságot Isten szeretetéről, egész magyar közösségünket szolgálva”. Kallós Zoltán-díjban részesült Székely Melinda és Feketelaki Tibor, „az erdélyi hagyományos néptánckultúra magas szintű művelése és népszerűsítése érdekében kifejtett tevékenységükért”.

Böjte Csaba 1982-ben jelentkezett a ferences rendbe. Gyulafehérváron és Esztergomban tanult, majd 1989-ben pappá szentelték. Több helyen szolgált, mielőtt 1992-ben Dévára helyezték. Itt oltalmába fogadott néhány utcagyereket, és beköltöztek az évtizedek óta üresen álló ferences kolostorba. Maradtak, annak ellenére, hogy a hatóságok többször felszólították az épület elhagyására. Ez a mindjárt 30 évvel ezelőtti történés vezetett oda, hogy mára több ezer gyermek ellátásáról és oktatásáról, neveléséről gondoskodik. Az örökbefogadott gyerekek vagy a Böjte Csaba által működtetett otthonokban, vagy nevelőszülőknél találtak biztonságra. Az alapítvány mára igazi gyermekmentő hálózattá nőtte ki magát, 26 központban mintegy 6 ezer személy talált otthonra.

Szépnek kell látni a gyereket; de nemcsak a gyereket, a világot is. A gyerek a szemembe néz, s amilyennek látja önmagát a szemem tükrében, olyannak is gondolja, érzi önmagát.

Fotó: Horváth László

Az 1992-ben megalakult szamosújvári Kaláka Néptáncegyüttest középiskolás fiatalok hozták létre, hogy bemutathassák a Mezőség még élő néptánc kultúráját. Idővel más tájegységek iránt is érdeklődni kezdtek, és változatos repertoárjukkal egyre több helyre jutottak el. Székely Melinda és Feketelaki Tibor is a Kalákában táncolt, 2003-tól már oktatói feladatkört is vállaltak. 2008-ban megalakult a Kamara néptáncegyüttes, amelyben azok vettek részt, akik kinőtték a líceum padjait, ők ennek is oktatói lettek. Mindketten Kolozsváron végeztek, Székely Melinda néprajz szakot, Feketelaki Tibor filozófiát, de a tánc iránti érdeklődés megmaradt bennük, annak ellenére, hogy jelenleg pedagógusként és televíziós újságíróként keresik a kenyerüket.

Tavaly jött létre a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen a táncművészet szak, amelynek oktatói között Székely Melinda és Feketelaki Tibor is ott szerepel.

Ez az egész erdélyi táncházas közeg valahogy megérett arra, hogy továbblépjen ebből a sejtelmes habból. Igazából erről szólna az, hogy professzionalizálódik valamilyen szinten. (Tibi)

Amikor az ember a párjával együtt jelen van egy olyan közösségben, ahol mások is táncolnak, ennek van egy olyan fajta ereje, ami valahogy nem elméleti vonalon születik meg, vagy nem feltétlenül kell róla beszélni. Ez inkább egy olyan dolog, ami az érzések szintjén és a folyamat közben tapasztalható. (Melinda)

Összeállításunk meghallgatható a lejátszóra kattintva.

Szerkesztők: Gergely Zsuzsa és Ferencz Zsolt

Articol editat de kristalybea, 28 április 2021, 17:39

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány