Élő Kolozsvári Rádió

Ki menti meg a könyvmentőket?

Egyetlen írót sem büntethetünk azzal, hogy kidobjuk a könyveit – vallja a nagyváradi Lőrincz István, aki jó tíz éve gyűjt olyan köteteket, amelyek mások számára fölöslegessé váltak.

Az évek során több mint 15 ezer cím gyűlt össze, és közben feleségével, Bota Krisztával 2019-ben létrehozták a Könyvmentők Egyesületét. A város különböző pontjain ad-hoc jelleggel is szerveznek eseményeket, ahol a könyvek gazdát cserélhetnek, egyszersmind kreatívan vezetik rá a nagyváradiakat az olvasás fontosságára, vonzó jellegére.

A kiadványokat a Szacsvay utca 27. szám alatt tárolják, egy alagsorban, amely a Könyves kincsesbánya nevet kaptak, itt aztán „könyvek vannak mindenfelé, amerre a szem ellát”.  Mostanában hetente többször kapnak újabb szerzeményeket, amelyeket már nem tudnak hol elhelyezni – elmondásuk szerint az otthonuk is tele van könyvekkel –, és a mostani járványhelyzet miatt, az anyagiak hiányából fakadóan a Könyves kincsesbánya sorsa is veszélybe került. Ugyanakkor raktárra és önkéntesekre is szükségük van, hogy a kezdeményezést folytatni tudják.

Adja magát a kérdés: ki menti meg a könyvmentőket? Az egyesület tevékenységéről Bota Krisztával beszélgettünk.

„Igyekszünk odafigyelni minden olyan értékre, ami hozzátartozik a kultúrához. A célunk az, hogy értéket teremtsünk, azt megőrizzük és hogy továbbadjuk az új generációknak.”

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Aki hozzájárulna a könyvmentők további tevékenységéhez, az adományozáshoz szükséges adatokat megtalálja a Könyvmentők Egyesület Facebook-oldalán.

Szerkesztő: kristalybea, 2021 április 20, 14:25

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára