Élő Kolozsvári Rádió

EMKE-gála szombaton – Unipan Helgát és Böjte Csabát is díjazzák

Április 10-én, szombaton délután 2 órától adják át az EMKE-díjakat Kolozsváron, az Alsóvárosi Református Egyházközség templomában (Kétágú templom), áhítat keretében.

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) közleményéből kiderül: a koronavírus-járvány miatt a közgyűlést ismét elektronikusan tartják meg. Ezután átadják az EMKE-díjakat, amelyekkel a közművelődés különböző területein kiemelkedő tevékenységet folytató szakembereket tüntetik ki.

A gálát a járványügyi intézkedések értelmében szűk körben, csak a meghívottak részvételével szervezik meg, a nagyközönség számára online közvetítésben a Facebook-oldalon lesz követhető.

A díjazottak:

– Bányai János-díj: Dimény Attila muzeológus részére – az erdélyi magyar muzeológiában elért eredményeiért és a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum szakszerű működtetéséért, gyarapításáért és korszerűsítéséért (laudál: Pozsony Ferenc);

– Janovics Jenő-díj: Bálint Zsigmond fotóművész részére – a hazai fotómozgalom szolgálatában kifejtett több mint hat évtizedes munkásságáért, a falu világát, a népéletet megörökítő, emberközeli, színvonalas művészetéért (laudál: Nagy Mikós Kund);

– Kallós Zoltán-díj: Feketelaki Tibor és Székely Melinda részére – az erdélyi hagyományos néptánckultúra magas szintű művelése és népszerűsítése érdekében kifejtett tevékenységükért (laudál: Balázs Bécsi Attila);

– Kovács György-díj: Nagy Csongor Zsolt színművész, előadóművész részére – több évtizedes kiemelkedő művészi munkájáért, a különböző erdélyi színpadokon nyújtott megrendítő erejű alakításai, valamint elmélyült és példamutató, sokoldalú szakmaisága elismeréseként (laudál: Bessenyei Gedő István);

– Kőváry László-díj: Jánosi Csaba geológus részére – a Székelyföld borvízkincsének háromkötetes összefoglalásában elért eredményei elismeréseként, ismeretterjesztő írásai, valamint az ország első borvízmúzeumának létrehozásában kifejtett tevékenységéért (laudál: Zsigmond Enikő);

– Gr. Kun Kocsárd-díj: Böjte Csaba, Csaba testvér részére – aki szóval és tettel tesz tanúságot Isten szeretetéről, egész magyar közösségünket szolgálva (laudál: Szijártó István);

– Monoki István-díj: Kiss László iskolai könyvtáros részére – a helyi, országos és nemzetközi iskolai könyvtári szervezetekben kifejtett hatékony tevékenységéért (laudál: Szonda Szabolcs);

– Nagy István-díj: Nagy Éva Vera zenetanár, karnagy részére – a Kodály Zoltán szellemiségében kifejtett több évtizedes zenepedagógiai, karnagyi, kiemelkedő művészi és kiváló, önzetlen oktatói tevékenységéért (laudál: Sárközi Sándor).

– Spectator-díj: Szokoly Elek közíró részére – a három évtizedes, román és magyar nyelven végzett közírói és szervezői munkálkodása elismeréséül, a korszerű transzszilvanizmus terjesztéséért, az előítéletmentes, érvekre figyelő, őszinte dialógus iránti elkötelezettségéért (laudál: H. Szabó Gyula);

– Szolnay Sándor-díj: Unipan Helga képzőművész-grafikus részére – több évtizedes kiváló grafikusi, illusztrátori, könyvtervezői és közművelődési tevékenysége elismeréseképpen (laudál: Székely Sebestyén György);

– Vámszer Géza-díj: Széman Rózsa játszóházvezető, közművelő, orvosasszisztens részére – állandó útkeresésben, fejlődésben levő, felelősségtudattal és szeretettel végzett, lelkes, odaadó munkájáért (laudál: Balázs Bécsi Gyöngyi).

Életműdíjak:

– Bágyoni Szabó István költő, író részére – munkássága elismeréseként, különösen az otthonhoz, szülőföldhöz való kötődés érzékletes szemléltetéséért;

– Bodor Ádám író részére – munkássága elismeréseként, különösképpen az Utunkban közölt, romániai hétköznapokat rögzítő rövidpróza-sorozatáért, valamint a rendszerváltást megjelenítő regénysorozatáért;

– Muzsnay Árpád művelődésszervező, tanár, újságíró részére – közművelődési tevékenységéért, a Dsida-, Páskándi- és Jakabffy-kutatások ösztönzésében végzett munkájáért, valamint Kölcsey Ferenc emlékezetének ápolásáért.

Idén kiváló közművelői oklevelet adnak át a következő személyeknek (ezeket a díjakat rendszerint a javaslattevő fiók- vagy partnerszervezetek adják át székhelyükön, az általuk javasolt időpontban):

– Henter György református lelkipásztornak, a marosvásárhelyi Vártemplom felújítása, valamint a gyülekezet által közvetített közművelődési élet támogatása érdekében kifejtett tevékenysége iránti elismerésül;

– Papp László római katolikus atyának, sikeres vallásos zeneművek népszerűsítése, kiemelten a marosvásárhelyi Mustármag közösségben végzett lelki, kulturális, szociális, evangelizációs tevékenysége iránti elismerésül;

– Szabó Ákos római katolikus plébánosnak, a vajdahunyadi magyar közösség szellemi és kulturális fejlődését elősegítő tevékenysége és támogatása elismeréséül;

– Gudor Kund Botond református esperes-lelkipásztornak, a gyulafehérvári magyar közösség szellemi és kulturális fejlődését elősegítő tevékenysége és támogatása elismeréséül;

– Székely Zoltán Márton és Székely Anna-Eli lelkipásztor–diakónus házaspárnak, a medgyesi magyar közösség szellemi és kulturális fejlődését elősegítő tevékenységük és ennek támogatása elismeréséül;

– a Búzavirág Néptáncegyüttesnek közösségformáló ereje, valamint a barcasági néptánckultúra megteremtése, fejlesztése, a hagyományok kutatása és éltetése, a magyarságtudat ébrentartása terén elért eredményei, elismeréséül;

– Tóth Guttman Elemér elektromérnöknek, a Romániai Magyar Dalosszövetség keretében, a közművelődés szolgálatában végzett odaadó és önzetlen munkája elismeréséül (ezt az oklevelet az április 10-i gálán adják át).

Mecénás-oklevelet adnak át a következő személyeknek (ezeket a díjakat rendszerint a javaslattevő fiók- vagy partnerszervezetek adják át székhelyükön, az általuk javasolt időpontban):

– Rusz Sándor vállalkozónak, a marosvásárhelyi magyar közművelődési élet támogatása érdekében kifejtett tevékenysége iránti elismerésül.

– Dr. Magyary Előd fogorvos-tanácsosnak, a marosvásárhelyi magyar közösségi és közművelődési élet támogatása érdekében kifejtett tevékenysége iránti elismerésül.

Szerkesztő: kristalybea, 2021 április 7, 07:42 / actualizat: 2021 április 7, 14:56

Etichete:
Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára