Élő Kolozsvári Rádió

Harsogózöld

Nahát én ugyanvalóst betartottam a zöld pénteket, igaz, reggelre valami egészségtelen holmit tömtem magamba sebtében és egy fél korty feketekávét, majd átslattyogtam a munkahelyre.

Gyalog tettem meg azt a három és fél métert a konyhából a nappaliig, mely jó ideje a meló színhelye is. Ki sem mozdultam kora délutánig a lakásból, ezért nem koptattam a környezetet, fél napon át óvtam minden brutális intrúziótól.

Ebéd után mégis be kellett ülni egy járgányba, de csak rövidtávon, azt is azért, hogy a nagyobbik lányom kerékpárját elvigyem a javítóba, hadd karikázzon a távoktatás szüneteiben kicsit a környéken, vagyis a zsákutcánkban fel-alá.

De a szombat is otthon talált rám, mindössze a sarki boltig s vissza, a mozgásigény többi részét nagytakarításba ölöm, mert itt jő a hó idusa, meg arrébb a húsvét, hát fel kell készülni minderre, legalább díszletileg.

És akkor jól fogózz meg, Tánczos miniszter úr: még a vasárnapot is zöldre festem, merthogy kimegyünk a családdal egyet a város környéki csalitosok valamelyikébe. Persze hogy busszal, azzal a villanyárammal működő, környezetkímélő, surrogó közszállítóval. Erre tromfoljon a green dealben utazó tárcavezető!

Fölényem érthető: a zölddel ugyanis régtől fogva jóban vagyok, mondhatni kölcsönösen és kitartóan ápolt szimpátiában. Otthon a szülőfalumban tudtam, ha zöldre van a kapu festve, nem kell annak rácsosnak lenni és mögötte kiskútkerekeskútnak: ott magyarok laknak; méregzöld távirányítós autója volt a bátyámnak, mit mindmáig irigyelnék, ha nem kaptam volna flastromként egy kínai tűzoltókocsit. Létrásat, kinyitható ajtósat, pirosat. De azért mélyen, legbelül továbbra is a zöld kétajtós limuzinra ácsingóztam.

Zöldre festették annak a nyárádmenti iskolának a folyosóját, ahova 89 decemberében éppen egy megyei elvtársat vártunk vizitbe. Ráncolta a homlokát az igazgató, mert a Zelvtárs közismert magyarfaló volt, annyira, hogy még a falról is lemarta volna azt a zöld sávot, az olajfestékkel odapingáltat, amelyre ugyebár már kiadták a festésre-felújításra kiutalt összeget. Aztán jött a forradalom, vagy mi, és maradt a zöldolaj a suliban. Vagy olajzöld… mindig keverem e kettőt. És már ott tartanék, hogy rálicitelek az eddigi tétre, még a hétfőt is zöldnek kiáltom ki…

Csakhogy a hétfő, az komorabb színekhez passzol, legfeljebb halványszürke, ha jobb hangulatban vagyok. Most mégis kivételt tesz, mert ünnep: nemzeti, meg rádiós is egyben, amolyan felkokárdázott frekvencia illik a hétkezdethez. Trikolór, melyben azért persze hogy ott van a zöld, még ha legalul, és csak sávszerűen.

Ja, és majdnem elfeledtem: idén a szilveszter is péntekre esik…

Rostás-Péter István jegyzete

Szerkesztő: kristalybea, 2021 március 14, 07:43

Etichete:
Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára