Listen Live Kolozsvári Rádió

A „nomádfesztiválozás” lesz az idei nyár megmentője?

A „nomádfesztiválozás” lesz az idei nyár megmentője?
Foto: Fotó: Awake fesztivál/Facebook

Articol editat de kristalybea, 29 január 2021, 18:01

Fotó: Awake fesztivál/Facebook

A fesztivál szervezői tavaly nyáron elsőként döntöttek úgy, hogy elhalasztják az eseményt, és kidolgoznak egy tervet, amely egy biztonságosabb formában hozhatja vissza az Awake fesztivált. Jelenleg aligha bízhatunk a nyári több tízezer embert megmozgató eseményekben, ezért továbbra is szükséges új alternatívákban gondolkodni – nyilatkozta Laura Coroianu fesztiváligazgató.

Az Awake fesztivál szervezői azzal az ötlettel álltak elő, hogy Románián belül minden hétvégén más-más városba viszik majd a rendezvényt. Így az idei úgynevezett nomád fesztivált az eddig megerősített információk alapján Maros megyében, a Gernyeszegen található Teleki-birtokon, Konstancán, Jászvásáron, Kolozsváron és Bukarestben tartják meg. A fesztiváligazgató úgy fogalmazott, hogy ezzel a formátummal viszik haza a szórakozni vágyók számára az esemény hangulatát.

A szervezők által kiadott közlemény szerint korlátozni fogják a fesztiválozók számát: egyelőre legfeljebb ezer, illetve 3 ezer körüli személy vehet részt mindegyik városban. Kötelezővé teszik a maszkviselést és a távolságtartást is. A szervezők és a fellépők esetében pedig oltással és gyorstesztekkel védekeznek a koronavírus ellen.

A szervezési lehetőségekről a fesztivál bizottsága továbbra is megbeszéléseket folytat a hatósággokal. A pontos helyszínekről, időpontokról, illetve a fellépőkről és a jegyekről egy későbbi időpontban tájékoztatják a közönséget a szervezők. A 2020-as fesztiválra váltott belépők ugyanakkor érvényesek bármelyik városban rendezett eseményre – hívták fel rá a figyelmet a szervezők.

A többi romániai fesztivál egyelőre nem közölte a 2021-es évre vonatkozó terveit. A VIBE fesztivál főszervezője, Rés Konrád Gergely rádiónk megkeresésére azt nyilatkozta, hogy szervezőcsapatuk idén is készül az esemény megtartására, viszont annak bejelentésével, hogy az idei VIBE Fesztivál mekkora lesz és mikor tartják, azzal még várnának a járványhelyzet alakulását figyelve.

Az Awake fesztivál példáját tekintve felmerül a kérdés, hogy vajon a nomádfesztiválozás lesz-e idén a nyár megmentője?

Birtalan Albert összeállítása

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány