Jó és rossz egy felejthető évben, 2020-ban
2020 a felejthető évek közé tartozik, a koronavírus-járvány miatt szinte minden területen negatív változásokat észleltünk, nagyon kevés jót tudtunk felmutatni.
Ennek a kevés jónak jártunk utána. Mi jót hozott a pandémia a Kolozsvári Rádió csapatának? – erről beszél Kovács Péter főszerkesztő. Milyen előrelépések történtek a kommunikáció terén? – ezt Kádár Magor, a BBTE tanára foglalja össze.
2020-ra vonatkozóan összeállítottuk a negatívumok hosszú listáját is. A bezártság első hónapjai nagyon sok jót hoztak például a családok életébe: több időt töltöttek együtt a szülők és gyerekek, többet beszélgettek, közös programokat találtak ki. Mivel az összezártság túl sok hónapig tartott, ez a kezdeti jó hatás átfordult az ellenkezőjébe: felszínre kerültek a párkapcsolati gondok, a gyerekek nehezen viselték a korosztályuktól való távolmaradást. Ezeket a kérdéseket tárgyaljuk Deme Ilona pszichológussal, az Életfa Családsegítő Egyesület elnökével.
Mi rossz történt társadalmi szinten? Például: Válság idején többet iszunk és többet gyűlölködünk. – ez szinte törvényszerű, ezúttal is egyre agresszívebben kommunikáltak az emberek a közösségi oldalakon. További jelenségekről Kádár Magort, a BBTE tanárát hallják.
Szerkesztő: Gergely Zsuzsa
Szerkesztő: kristalybea, 2021 január 19, 11:17