Élő Kolozsvári Rádió

Asztalos Csaba: jogos és arányos kell legyen az esetleges vackinaútlevél bevezetése

Márciustól elkezdődhet a koronavírus elleni beoltottságot igazoló Travel Pass digitális egészségügyi rendszer alkalmazása a nagyobb nemzetközi légitársaságok esetében.

Asztalos Csaba

A vakcinaútlevél globálisan felgyorsíthatja a határok újranyitását, illetve az utasforgalom helyreállását az országok között. A rendszer több szolgáltatást nyújtana. Az adott országok egészségügyi követelményeiről tartalmazna információkat. Emellett a vizsgálati és oltási központokról, illetve laborokról egy nyilvántartással is kiegészítenék. A tesztlaboratóriumok ezen keresztül küldhetnék a vizsgálati eredményeket, valamint a tanúsítványokat az utasoknak, illetve ezt maga az utas is feltölthetné, majd megoszthatná a légitársasággal vagy a hatóságokkal – számolt be róla a Magyar Nemzet.

Országok szintjén korábban Görögország és Dánia is javasolta egyfajta vakcinaútlevél bevezetését. Egy ilyen dokumentum ellen foglalt állást az Egészségügyi Világszervezet is, itthon Klaus Iohannis államfő és Raed Arafat belügyi államtitkár is ellenezte az elképzelést, mondván, hogy diszkriminációhoz vezetne.

Az esetleges vakcinaútlevélhez kötött külföldi utazások jogi hézagairól az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnökét, Asztalos Csabát kérdezte Birtalan Albert.

Szerkesztő: kristalybea, 2021 január 18, 15:34

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok