Élő Kolozsvári Rádió

Diákok, tanárok, szülők: nyissák meg az iskolákat!

Januárban nem, hátha majd februárban, a második félévtől elkezdődik a jelenléti oktatás Romániában – ilyesmi derült ki az új tanügyminiszter, Sorin Câmpeanu pár nappal ezelőtti nyilatkozatából.

illusztráció: pexels

Így nem mehet tovább – mondja erre a Magyar Szülők Szövetsége. A szövetség szerint ez a tanév már most dugába dőlt és képtelenség elvárni a diákoktól, hogy a vizsgákon megfelelően teljesítsenek. Csíky Csengele elnök elmondta: javaslattal fognak előállni, mert a mostani helyzet tarthatatlan. Javaslatuk pedig az, hogy fagyasszák be ezt a tanévet úgy, ahogy van. Az oktatás folytatódjon alternatív módon, de a diákok ne vizsgázzanak, mert rengeteg olyan van közöttük, aki nem tudott részt venni vagy megfelelő módon részt venni az online oktatáson. Csíky Csengele elmondta, hogy szakértőket fognak felkérni arra, hogy elemezzék a helyzetet és a javaslatot.

A Tanulók Országos Tanácsa a jelenléti oktatás mellett áll ki azáltal, hogy felszólítja a tanügyminisztériumot, hogy kezdje el a párbeszédet a szociális partnerekkel, hogy meg lehessen találni a legjobb megoldást az iskolák újranyitására. “Felkérjük az oktatási tárcát, hogy ismét decentralizálja a tanintézmények újranyitására vonatkozó döntést, a helyi fertőzöttségi arány függvényében, ugyanakkor pedig biztosítsa az egészségügyi kellékeket az órák biztonságos lefolyása érdekében” – áll a tanulók tanácsának hétfői közleményében.

És ott van a harmadik szegmens, a pedagógusok. Vajon ők mit szeretnének? Ferencz-Salamon Alpár, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének szakmai alelnöke rádiónknak elmondta: alig akad már olyan pedagógus, aki nem a szemtől szembeni oktatást szorgalmazná. A legtöbben alig várják, hogy visszatérhessenek az iskolába. Ugyanakkor azt jó ötletnek tartja, hogy csak februártól induljon újra az élet az iskolákban, hogy addig le lehessen zárni az online oktatás fejezetét.

Hallgassa meg teljes összeállításunkat az alábbi lejátszóra kattintva:

Riporter: Forrai Szerénke

Szerkesztő: kristalybea, 2021 január 4, 15:57

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára