Élő Kolozsvári Rádió

Több európai országban korlátozások jönnek karácsonyra

A karácsonyi ünnepek előtt több európai országban járványügyi szigorításokat vezetnek be.

Karácsonyi vásár Frankfurtban 2015-ben. Fotó: Daderot/Wikimedia Commons

Az európai egészségügyi hatóságok azt szorgalmazzák, hogy idén családi és baráti összejövetelek nélkül ünnepeljünk.

Franciaországban holnaptól januárig éjszakai kijárási tilalmat vezetnek be este 10 órától, karácsonykor legfennebb hat fős összejövetelek engedélyezettek, illetve zárva maradnak a vendéglők és a kulturális intézmények.

Olaszországban szintén éjszakai kijárási tilalom van érvényben, és a városok között sem lehet utazni, a vendéglők pedig csak napközben működhetnek.

Belgiumban éjféltől hajnal 5-ig van kijárási tilalom, és karácsonykor csupán egyetlen vendéget fogadhatnak.

A legszigorúbb intézkedéseket azonban Németországban jelentették be, ahol Angela Merkel kancellár elmondta, hogy az eddigi óvintézkedések nem voltak elég hatékonyak, és szerdától január 10-ig részleges vesztegzárat hirdetnek meg az országban, és megtiltják a hagyományos forraltbor-árusítást is. Az üzletek zömét, iskolákat és bölcsődéket bezárják, és az ünnepi összejöveteleket is korlátozzák, legfennebb két különböző háztartás 5 felnőtt taggal ünnepelhet közösen.

rra

Szerkesztő: kristalybea, 2020 december 14, 09:27

A fejlesztési minisztérium újjáépíti a gázrobbanásban érintett bukaresti tömbházat
Hírek szerda, 2025 október 222025 október 22, 10:50

A fejlesztési minisztérium újjáépíti a gázrobbanásban érintett bukaresti tömbházat

A fejlesztési minisztérium finanszírozza a múlt pénteki robbanásban érintett bukaresti tömbház újjáépítését – jelentette be...

A fejlesztési minisztérium újjáépíti a gázrobbanásban érintett bukaresti tömbházat
A SRI megakadályozott egy orosz szabotázsakciót Bukarestben
Hírek kedd, 2025 október 212025 október 21, 13:52

A SRI megakadályozott egy orosz szabotázsakciót Bukarestben

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) közlése szerint október 14-15-én megakadályoztak Románia területén egy Oroszország által...

A SRI megakadályozott egy orosz szabotázsakciót Bukarestben
Rablás a Louvre-ben: hét perc alatt loptak el felbecsülhetetlen értékű ékszereket
Hírek hétfő, 2025 október 202025 október 20, 07:22

Rablás a Louvre-ben: hét perc alatt loptak el felbecsülhetetlen értékű ékszereket

Ékszerlopás történt vasárnap reggel a párizsi Louvre múzeumban, a tolvajok elmenekültek, a múzeum zárva maradt. A kiállított tárgyakat 9...

Rablás a Louvre-ben: hét perc alatt loptak el felbecsülhetetlen értékű ékszereket
Hárman haltak meg a bukaresti tömbházrobbanásban
Hírek péntek, 2025 október 172025 október 17, 12:51

Hárman haltak meg a bukaresti tömbházrobbanásban

Raed Arafat pénteken közölte, hogy bármikor összeomolhat az a tömbház, amelyben a nagy erejű pénteki robbanás történt. A helyszínen...

Hárman haltak meg a bukaresti tömbházrobbanásban
Hírek péntek, 2025 október 172025 október 17, 09:39

Gyorssegély a parajdiaknak

A parajdi sóbánya bezárása nyomán állás nélkül maradtak egyenként 9 ezer lejes gyorssegélyt kapnak az államtól – hagyta jóvá a...

Gyorssegély a parajdiaknak
Hírek szerda, 2025 október 152025 október 15, 09:25

Rengett a föld Szatmár megyében

A Richter-skála szerint 4-es erősségű földrengés történt szerdán 7 óra 57 perckor Szatmár megyében – közölte az országos...

Rengett a föld Szatmár megyében
Hírek kedd, 2025 október 142025 október 14, 13:08

A gyermekek szinte egyharmada szegénységben él Romániában

Romániában minden harmadik gyermek szegénységben él – derül ki a Save the Children nemzetközi szervezet legújabb jelentéséből, amelyet...

A gyermekek szinte egyharmada szegénységben él Romániában
Hírek kedd, 2025 október 142025 október 14, 08:12

Jogosítvány az e-rollerekre?

Jogosítványhoz kötnék az elektromos rollerek és kerékpárok használatát a belügyminisztérium új törvénytervezete szerint. Az...

Jogosítvány az e-rollerekre?