Hadd szóljon!

PSG-incidens: jóhiszemű lehetett a „feketéző” román játékvezető, de ismernie kellene a szavai hatását

Félbe kellett szakítani a PSG és a Basaksehir Bajnokok Ligája-mérkőzését Párizsban, miután a török csapat azzal vádolta Sebastian Colțescu román játékvezetőt, hogy rasszista megjegyzést tett a pályaedzőjükre.

Fotó: PSG Facebook-oldala

Az incidens a meccs 14. percében történt, amikor Ovidiu Hațegan, a mérkőzés főbírója megkérdezte, hogy melyik csapattagnak mutassa fel a piros lapot. Colțescu, a negyedik játékvezető azt válaszolta, hogy „ăla negru”, azaz „annak a feketének”. A török államfő Twitter-bejegyzésben szintén rasszizmussal vádolta a román játékvezetőt. „Határozottan elítélem a Pierre Webo [a török csapat segédedzője] elleni rasszista megjegyzéseket, és meggyőződésem, hogy az UEFA meghozza a szükséges intézkedéseket” – írta bejegyzésében Recep Tayyip Erdogan.

A Román Labdarúgó-szövetség éjszaka tett közzé nyilatkozatot. Azt írták, hogy várják az UEFA jelentését a párizsi mérkőzés eseményeiről. Hozzátették, hogy elítélnek mindennemű rasszista megnyilvánulást.

Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke rádiónknak azt mondta, meggyőződése, hogy a játékvezető nem volt szándékosan rasszista, de ez nem menti fel azalól, hogy ismernie kell, milyen hatása lehet nemzetközi téren egy ilyen kifejezésnek.

Hallgassa meg a teljes nyilatkozatot az alábbi lejátszóra kattintva:

Riporter: Birtalan Albert

Articol editat de kristalybea, 9 december 2020, 14:52

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány