Élő Kolozsvári Rádió

A tudomány fontossága bármilyen helyzetben – Magyar Tudomány Napja Erdélyben

November 20-21-én szervezte meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület a Magyar Tudomány Napja Erdélyben című rendezvénysorozatát, amely a hagyományokhoz híven idén is a Magyar Tudományos Akadémia tudományünnepi eseménysorozatába illeszkedett.

Noha a rendezvény központi témáját tekintve kapcsolódik az MTA rendezvénysorozatához, mindig sajátos színezetet kap, s mára emblematikus eseménnyé nőtte ki magát, amely mind a szakosztályokat, mind a fiókegyesületeket szervesen bevonja a rendezvény ünnepi hangulatába, az erdélyi magyar tudományos élet vérkeringésébe. A nagyszabású eseményre mindig az Egyesület alapítási évfordulójának (1859. november 23.) legközelebb eső hétvégéjén kerül sor.

Az EME az ünnepi megnyitót az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottsággal szervezte közösen, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem és a Sapientia EMTE partnerségében. Ezt követően a plenáris előadások hangozhattak el. Másnap a szakosztályok megtartották saját tudományterületükhöz kapcsolódó tanácskozásaikat és előadásaikat. A fiókegyesületek rendezvényeinek tematikáját általában az egyes régiókban felmerülő problémák, kérdések adták. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület éves nagykonferenciájának célja, hogy fórumot teremtsen a friss kutatási eredmények bemutatásának és népszerűsítésének, ugyanakkor lehetővé tegye a felmerülő problémák és jövőbeni feladatok kijelölését, közös munkára ösztönözze a tudományos élet résztvevőit, s biztosítsa a szakmai párbeszédet.

Idén a járványhelyzetre való tekintettel az előadások kizárólag az online térben hangzottak el. A továbbiakban ezek közül idézünk fel hármat. Előbb Kosztolányi György akadémikus a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke: A tudomány a COVID-19 járvány okozta társadalmi sokk kezelésében címen tartott előadása hangzik el majd a Patkó Ferenc székelyudvarhelyi biológus által tartott értekezés következik a nagy német zoológusról, Alfred Brehmről. Végül pedig Kokoly Zsolt egyetemi adjunktus, a Sapientia EMTE Jogtudományok Tanszék oktatója Személyiségvédelem és új technológiák – a képmáshoz való jog szabályozásának gyökereitől az információs társadalom kihívásáig című előadása hallható. A felvételeket László Tibor készítette.

Szerkesztő: kristalybea, 2020 december 1, 09:47

Zenei ajándék Kolozsvárnak a Zene Világnapja alkalmából
Bővebben péntek, 2025 október 32025 október 3, 13:14

Zenei ajándék Kolozsvárnak a Zene Világnapja alkalmából

Különleges ajándékot kapott a kolozsvári zenerajongók közössége október elsején, a Zene Világnapja alkalmából. A Vallásszabadság...

Zenei ajándék Kolozsvárnak a Zene Világnapja alkalmából
Három könyv, három nyelv. Tar Károly új köteteinek bemutatója
Bővebben szerda, 2025 október 12025 október 1, 08:42

Három könyv, három nyelv. Tar Károly új köteteinek bemutatója

Az író jelenlétében mutatták be Tar Károly kolozsvári születésű író, költő, közíró három nemrég angolul, románul, illetve...

Három könyv, három nyelv. Tar Károly új köteteinek bemutatója
Szülővárosában ünnepelték a 100 éves Kende Hanna pszichológust
Bővebben hétfő, 2025 szeptember 292025 szeptember 29, 10:18

Szülővárosában ünnepelték a 100 éves Kende Hanna pszichológust

Kende Hanna Kolozsváron született, 1925-ben. A Francia Adleriánus Pszichoanalitikus Társaság kiképző pszichoterapeutája, a Magyar...

Szülővárosában ünnepelték a 100 éves Kende Hanna pszichológust
Ismét Kolozsváron rendezték meg a Kárpát-medencei élőnyelvi konferenciát
Bővebben hétfő, 2025 szeptember 82025 szeptember 8, 14:31

Ismét Kolozsváron rendezték meg a Kárpát-medencei élőnyelvi konferenciát

Szeptember 3-5 között zajlott le Kolozsváron a 23. Élőnyelvi Konferencia, a lingvicizmus témájában. A lingvicizmus áthatja a nyelvekről,...

Ismét Kolozsváron rendezték meg a Kárpát-medencei élőnyelvi konferenciát
Bővebben hétfő, 2025 szeptember 12025 szeptember 1, 13:52

Fantasztikus zenei kalandozások egy fúvósötös segítségével

Kolozsváron 2022-ben fiatal muzsikusok hozták létre a Quintet Fantastique elnevezésű fűvósötöst. A Iasmina Palage – fuvola, Ioan Turc...

Fantasztikus zenei kalandozások egy fúvósötös segítségével
Bővebben péntek, 2025 augusztus 292025 augusztus 29, 14:54

Nyílt nap, sok érdekességgel a Kolozsvári Magyar Történeti Intézetben

Nyílt napra került sor a Kolozsvári Magyar Történeti Intézetben a 16. Kolozsvári Magyar Napok keretében. Ez alkalomból a látogatók...

Nyílt nap, sok érdekességgel a Kolozsvári Magyar Történeti Intézetben
Bővebben csütörtök, 2025 augusztus 282025 augusztus 28, 12:53

80 éve szerveződött meg a romániai magyar nyelvű felsőoktatás

1945 és a romániai magyar nyelvű felsőoktatás megszervezése címmel rendezett kerekasztal-megbeszélést a Kolozsvár Társaság a 16....

80 éve szerveződött meg a romániai magyar nyelvű felsőoktatás
Bővebben csütörtök, 2025 augusztus 282025 augusztus 28, 09:08

A mesterséges intelligencia esetei a művészetekkel

MI és mi volt a címe annak a kerekasztalbeszélgetésnek amelyet a mesterséges intelligencia a művészetekre és az alkotókra,...

A mesterséges intelligencia esetei a művészetekkel