Élő Kolozsvári Rádió

Elkezdte működését az új épületben a jogosítvány-kibocsátó hivatal

Új épületet kapott a kolozsvári Gépjárművezetői jogosítvány-kibocsátó és gépjármű-nyilvántartó hivatala: a Györgyfalvi negyedből a hivatalt a Szamosfalvi negyedbe költöztették át.

Fotó: Emil Boc polgármester Facebook-oldala

A lakosok a hivatal átköltözésével pénzt és időt spórolnak meg. A Györgyfalvi negyedben élők pedig megszabadulnak a hivatal által okozott autóforgalomtól. A környéken ugyanis napi 300-500 autós fordult meg a Györgyfalvi negyedben.

Kolozsvár Polgármesteri Hivatala, a Kolozs Megyei Prefektusi Hivatal és a Pénzügyminisztérium a napi szintű forgalmi dugók miatt döntött a hivatal új épületbe helyezése mellett.

Hétfőtől, november 16-tól a Gépjárművezetői jogosítvány-kibocsátó és gépjármű-nyilvántartó hivatal szolgáltatásai tehát a Kolozs megyei vámhatóság épületében, a Szamosfalvi, azaz a Traian Vuia út, 157 szám alatt igényelhetők.

A kolozsvári városháza több mint 430 millió lejt költött az új épület megközelíthetővé tétele érdekében: 80 parkolóhelyet és gyalogátkelőhelyet is létesítettek, illetve járdákat alakítottak ki. A kolozsvári tömegközlekedési vállalattal együttműködve a hivatal épülete előtt a városháza egy új megállót is kialakít.

Az önkormányzat célja a torlódások csökkentése, így az épületen belül a városháza is nyitott egy irodát, ahol a különböző beíratási díjakat is ki lehet fizetni, illetve minden szükséges hivatali procedúra elvégzését lehetővé tették a helyszínen, ezzel is elkerülve a további utazásokat.

Birtalan Albert összeállítása

Szerkesztő: kristalybea, 2020 november 17, 12:01

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok