Listen Live Kolozsvári Rádió

Visky Ábel: „Próbálom az élet teljességét átfogni, a szélekig elmenve”

A kreatív dokumentumfilmet a biarritzi FIPADOC és a torontói HotDocs után a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF) is bemutattak, sőt, ezzel nyílt meg Kolozsváron a 20. Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle.

Börtönben ülő apák és őket hazaváró gyermekeik története elevenedik meg a szemünk előtt, mégpedig úgy, hogy közben bennünket is elvarázsolnak a mesei fordulatok. A szereplőknek ugyanis feladatuk van: a filmes csapat arra kéri az apákat, hogy kezdjenek el mesét írni, amelyet aztán leforgathatnak, közösen a gyerekeikkel.

Putnoki Gábor, Kanász Zoltán és ifjabb Jónás Tibor történetén keresztül egy olyan varázslat részese lehet a néző, amely az embereket is jobban összekapcsolja.

„A saját életemben is vannak drámák, nehézségek, küzdelmek, és valahogy vonzódom a fény irányába. Próbálom az élet teljességét átfogni, a szélekig elmenően. Egy hajléktalan vagy fogvatartott ember helyzete annyira periférikus, és az élet drámaiságát, nehézségeit, küzdelmeit olyan fokon élik meg, ahogyan azt nagyon kevesen éljük meg. Izgat, hogy ezekben a helyzetekben miként tud az öröm megmutatkozni, és hogy mit tudok én, a magam középosztálybeli értelmiségi komfortzónájából megtudni valamit az életről: a boldogság lehetőségéről, a jelenlét, a figyelem, a kapcsolódás lehetőségeiről. Azt hiszem, hogy ezekből a helyzetekből mindannyiszor tanulok.”

Az alkotók a filmkészítés során számos pszichológiai vonatkozást is végiggondoltak, s mivel nyitottan, szeretettel közelítettek a börtönben ülő apák történeteihez, a bizalom és a ragaszkodás is megteremtődött köztük.

Összeállításunk a lejátszóra kattintva meghallgatható.

Articol editat de kristalybea, 7 október 2020, 12:45

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Képek forrása: Cineuropa

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány