Listen Live Kolozsvári Rádió

Hogyan nehezítette meg a pataréti romák életét a járvány?

Hogyan nehezítette meg a pataréti romák életét a járvány?
Foto: Fotó: Casi Sociale Acum

Articol editat de kristalybea, 7 október 2020, 11:00

Fotó: Casi Sociale Acum

A szociológus elmondta, a jelenlegi járványhelyzetben még inkább felerősödtek a roma közösséggel szembeni negatív előítéletek. A bűnbakkeresés, vádak célpontjává váltak, miközben ők mind a munkájuk, mind a lakhatási körülményeik miatt még inkább ki vannak téve a betegségnek. A médiában sokszor fertőző elemekként jelentek meg, miközben nem láthattuk a helyzetük igazságtalanságát: pont ők azok, akik takarító vállalatoknál dolgoznak, szemetet szednek, köztisztasági feladatot látnak el. Ehhez társulnak a lakhatási nehézségek.

A városból kiszorított romatelepeken, mint például Pataréten nagyon szegény családok élnek, akik amúgy dolgoznak a városban, van valamennyi jövedelmük, de nem elég ahhoz, hogy például elköltözzenek. Más városokban is van ilyen helyzet, de Pataréten például a nyáron hónapokig víz nélkül maradtak. Szégyen, hogy pont most történjen ez az emberekkel, akik amúgy a mi szemetünkkel dolgoznak – mondta Cristina Rat. A nyári helyzetre végül a civil szervezetek nyomására találtak megoldást, de hosszabb távon kellene ezt rendezni.

Készült egy európai szintű jelentés arról, hogy több országban a rendőrség visszaéléseket követett el a romákkal szemben: sokszor „ethnic profiling” alapon, azaz kinézetre bírságoltak – ismertette a szociológus. De jelent meg egy esszé arról, hogy hogyan váltak a járványban bűnbakokká a romák (románul itt, angolul itt olvasható), illetve a Vincze Enikő szociológus és aktivista által alapított Căși Sociale Acum mozgalom elemzését a pataréti körülményekről a genfi emberi jogi biztos jelentése is átvette.

Cristina Rat úgy vélte, a bürokratikus intézkedéseknek háttérbe kell szorulniuk az élethez való joggal szemben, a helyi döntéshozásnak rugalmasabbnak kellene lennie – és ezt jeleznie minisztériumok, kormány felé -, hogy segítséget tudjanak nyújtani a legsérülékenyebb csoportoknak.

Hallgassa meg a teljes nyilatkozatot az alábbi lejátszóra kattintva:

Riporter: Oborocea Mónika

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány