Listen Live Kolozsvári Rádió

Plazmatörténet: humanizmus kontra bürokrácia

Plazmatörténet: humanizmus kontra bürokrácia
Foto: Fotó: giveplasma.ca

Articol editat de kristalybea, 6 október 2020, 14:24

Csűrös Réka

Csűrös Réka pár hete esett át a koronavírus-fertőzésen, most segíteni szeretett volna egy idős betegen, akinek plazmára volt sürgősen szüksége. Elég komoly utánajárás és elhatározás kellett ahhoz, hogy végül sikerüljön is neki.

Mivel az eset sürgős volt, és hétvégén nem tudott plazmát adni a véradó központban, keresett és talált Kolozsváron egy olyan magánklinikát, amely szlogenje szerint részt vesz a plazmaadási kampányban. Szombat reggel rögtön nyitás után már ott volt a klinikán, ahol az összeszaladt négy alkalmazottnak nem kis fejtörésébe került megértenie, hogy mit is keres ott. Mint kiderült, a történet egészen másról szól: a klinikán „lehetőséget adnak” arra, hogy bizonyos vizsgálatokat elvégezzünk, amelyek szerintük ahhoz kellenek, hogy később plazmát adhassunk. Mint utólag a véradó központban kiderült, ezekre a vizsgálatokra nincs is szükség.

Réka nem adta fel és végül hétfőn reggel a kolozsvári véradó központban sikerült vért adnia, amit most Bukarestbe küldenek vizsgálatra, hogy kiderítsék: van-e elég antitest benne ahhoz, hogy hasznos legyen a betegek számára. Az eredmény két hét múlva lesz készen, kedvező esetben ezután adományozhat valóban plazmát.

Bármennyi buktatója is van a plazmaadásnak, megéri végigjárni a bürokratikus lépcsőket, mert életet mentünk vele – mondta rádiónknak Csűrös Réka. Bízik benne, hogy ez a történet hozzájárulhat ahhoz, hogy a hatóságok rájöjjenek: járványhelyzetben rendkívül fontos lenne legalább részlegesen nyitva tartani a véradó központokat.

Riporter: Forrai Szerénke

Nyitókép: giveplasma.ca

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány