Szeretet, amely ízesít ételt, életet

Befőttek, egyenesen Barazsuly Gyöngyi konyhájából

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy asszony – az Óperencián innen, de Kolozsvártól nem túl messze, Magyarlónán –, aki imád a konyhában szorgoskodni.

Fontos számára, hogy az étel finom is legyen, szép is legyen, öröme teljen benne annak is, aki fogyasztja, és annak is, aki elkészíti. Vendéglátásból pedig jeles: csillog a szeme, miközben arról beszél, hogy a zakuszkába murkot, lencsét és almapürét is tesz, s hogy a szilvaíz-főzéshez rengeteg munka és sok gyümölcs kell, persze ez is nagyon egészséges. Miközben ízekről, illatokról, elkészítési módokról beszél, szólnak, mosolyognak, csengnek a szavai. Pont, mint a mesében.

Számára a főzés tudománya a legszebb emberi érzéssel, a szeretettel kapcsolódik össze. A savanyúságok semmiképp nem hiányozhatnak náluk a kamrából, és időnként még egy 1956-ban kiadott szakácskönyvet is elővesz, amelyben nagyon sok praktika van. A kovászos uborkához is csak sót ad – csak semmi más savanyúság és tartósítószer! –, meg persze tormát, kaprot és csombort is tesz hozzá.

„Főzni, sütni, eltenni szeretni kell, mindig azt mondom, hogy benne van a szeretet, amely éltet bennünket. Én imádok főzni, bár az eltevéseket annyira nem imádom. Egyfajta művészet is a főzés: mert ugye fontos, hogy finom is legyen, szép is legyen, plusz öröme teljék benne az embernek – annak is, aki készíti, és annak is, aki fogyasztja.”

Szilvaízfőzésről és zakuszkakészítésről is mesélt még Barazsuly Gyöngyi, meg persze Magyarlóna múltjáról, jelenéről is faggattuk.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2020 szeptember 26, 12:32