Szeretet, amely ízesít ételt, életet
Befőttek, egyenesen Barazsuly Gyöngyi konyhájából
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy asszony – az Óperencián innen, de Kolozsvártól nem túl messze, Magyarlónán –, aki imád a konyhában szorgoskodni.
Fontos számára, hogy az étel finom is legyen, szép is legyen, öröme teljen benne annak is, aki fogyasztja, és annak is, aki elkészíti. Vendéglátásból pedig jeles: csillog a szeme, miközben arról beszél, hogy a zakuszkába murkot, lencsét és almapürét is tesz, s hogy a szilvaíz-főzéshez rengeteg munka és sok gyümölcs kell, persze ez is nagyon egészséges. Miközben ízekről, illatokról, elkészítési módokról beszél, szólnak, mosolyognak, csengnek a szavai. Pont, mint a mesében.
Számára a főzés tudománya a legszebb emberi érzéssel, a szeretettel kapcsolódik össze. A savanyúságok semmiképp nem hiányozhatnak náluk a kamrából, és időnként még egy 1956-ban kiadott szakácskönyvet is elővesz, amelyben nagyon sok praktika van. A kovászos uborkához is csak sót ad – csak semmi más savanyúság és tartósítószer! –, meg persze tormát, kaprot és csombort is tesz hozzá.
„Főzni, sütni, eltenni szeretni kell, mindig azt mondom, hogy benne van a szeretet, amely éltet bennünket. Én imádok főzni, bár az eltevéseket annyira nem imádom. Egyfajta művészet is a főzés: mert ugye fontos, hogy finom is legyen, szép is legyen, plusz öröme teljék benne az embernek – annak is, aki készíti, és annak is, aki fogyasztja.”
Szilvaízfőzésről és zakuszkakészítésről is mesélt még Barazsuly Gyöngyi, meg persze Magyarlóna múltjáról, jelenéről is faggattuk.
Articol editat de kristalybea, 26 szeptember 2020, 12:32
