Élő Kolozsvári Rádió

Szeretet, amely ízesít ételt, életet

Befőttek, egyenesen Barazsuly Gyöngyi konyhájából

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy asszony – az Óperencián innen, de Kolozsvártól nem túl messze, Magyarlónán –, aki imád a konyhában szorgoskodni.

Fontos számára, hogy az étel finom is legyen, szép is legyen, öröme teljen benne annak is, aki fogyasztja, és annak is, aki elkészíti. Vendéglátásból pedig jeles: csillog a szeme, miközben arról beszél, hogy a zakuszkába murkot, lencsét és almapürét is tesz, s hogy a szilvaíz-főzéshez rengeteg munka és sok gyümölcs kell, persze ez is nagyon egészséges. Miközben ízekről, illatokról, elkészítési módokról beszél, szólnak, mosolyognak, csengnek a szavai. Pont, mint a mesében.

Számára a főzés tudománya a legszebb emberi érzéssel, a szeretettel kapcsolódik össze. A savanyúságok semmiképp nem hiányozhatnak náluk a kamrából, és időnként még egy 1956-ban kiadott szakácskönyvet is elővesz, amelyben nagyon sok praktika van. A kovászos uborkához is csak sót ad – csak semmi más savanyúság és tartósítószer! –, meg persze tormát, kaprot és csombort is tesz hozzá.

„Főzni, sütni, eltenni szeretni kell, mindig azt mondom, hogy benne van a szeretet, amely éltet bennünket. Én imádok főzni, bár az eltevéseket annyira nem imádom. Egyfajta művészet is a főzés: mert ugye fontos, hogy finom is legyen, szép is legyen, plusz öröme teljék benne az embernek – annak is, aki készíti, és annak is, aki fogyasztja.”

Szilvaízfőzésről és zakuszkakészítésről is mesélt még Barazsuly Gyöngyi, meg persze Magyarlóna múltjáról, jelenéről is faggattuk.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2020 szeptember 26, 12:32

A kíváncsiság, mint mozgatórugó
Arcél péntek, 2026 augusztus 72026 augusztus 7, 12:43

A kíváncsiság, mint mozgatórugó

„Úgy gondolom, hogy ha műsorvezetőként, riporterként vagy akár podcastgyártóként az őszinte kíváncsiság ott van benned, akkor az...

A kíváncsiság, mint mozgatórugó
„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”
Arcél hétfő, 2026 július 202026 július 20, 13:44

„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”

„Szerintem akkor tud műalkotás születni, hogyha az ember épp egy olyan origoban, vagy harmóniában van önmagával vagy a világgal, hogy...

„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”
Sok érzet és élmény, egy közösség száz év ölelésében: FIKE
Arcél péntek, 2026 július 102026 július 10, 16:01

Sok érzet és élmény, egy közösség száz év ölelésében: FIKE

Egy évszázadnyi közösség, hit és barátság – ezt jelenti a kolozsvári Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület, a FIKE. Értékes...

Sok érzet és élmény, egy közösség száz év ölelésében: FIKE
Zsömi manó mosolygós és kedves világának megálmodója: Nagy Tünde óvónő
Arcél csütörtök, 2026 június 252026 június 25, 15:18

Zsömi manó mosolygós és kedves világának megálmodója: Nagy Tünde óvónő

„Óvónőként minden napom tele van apró csodákkal. A gyerekek között lenni számomra nem csupán hivatás, hanem szívből jövő küldetés...

Zsömi manó mosolygós és kedves világának megálmodója: Nagy Tünde óvónő
Arcél csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 20:17

Kiskurutty Játéktanoda – mert játszani jó!

Június első hétvégéjén Kolozsváron, a Szentegyház utcai Márton Áron konferenciateremben és a ferences kolostor refektóriumában...

Kiskurutty Játéktanoda – mert játszani jó!
Arcél péntek, 2026 június 52026 június 5, 12:33

Tájbattyogástól az élsportig – természetközeliség és elhivatottság a WatchOut berkeiben

Az Arcélben ezúttal a kolozsvári WatchOut Tájfutó Klub portréját igyekeztünk megrajzolni, amelynek célja, hogy minél többen megismerjék...

Tájbattyogástól az élsportig – természetközeliség és elhivatottság a WatchOut berkeiben
Arcél csütörtök, 2026 május 142026 május 14, 16:34

Aluvial – a tér, ahol a művészet révén párbeszédek születnek

A párbeszédben hisznek az Aluvial elnevezésű kolozsvári tér munkatársai; nem akarnak egyértelmű válaszokat, magyarázatokat adni, és...

Aluvial – a tér, ahol a művészet révén párbeszédek születnek
Arcél péntek, 2026 május 82026 május 8, 13:32

Együtt az örömben és az átmenetekben, jóindulatú emberek közelségében

„Nem csalódtam semmiben, úgy tűnik, hogy megvan minden, amit elképzeltem: ez a város bővelkedik kulturális eseményekben, jó...

Együtt az örömben és az átmenetekben, jóindulatú emberek közelségében