Élő Kolozsvári Rádió

Élethelyzetek spirálja a halastó mellett – Varsóban mutatják be Felméri Cecília filmjét

„Meghívtak, és azt remélem, hogy el fogok tudni menni Varsóba” – nyilatkozta rádiónknak Felméri Cecília. A filmezés körülményeiről, az állatokkal való „együttműködésről” és persze a főszerepeket megformáló színészekről is beszélgettünk a kolozsvári rendezővel.

Az A-kategóriás, 36. Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon tartják Felméri Cecília kolozsvári rendező Spirál című játékfilmjének világpremierjét. Az Európai Filmdíjas Borbély Alexandra, Bogdan Dumitrache és Kiss Diána Magdolna főszereplésével készült alkotás az első- és második filmesek versenyprogramjába kapott meghívást. A régió egyik legfontosabb mozgóképes seregszemléjét október 9–18. között rendezik meg a lengyel fővárosban.

A szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közlemény szerint a filmben egy férfi és két nő különös háromszög-története bontakozik ki egy tóparti házban. A titokzatos módon eltűnt apáról a fiára hagyományozott horgásztó távol esik a várostól, egy elszigetelt, varázslatos világ. Halak, madarak, vadállatok békésnek tűnő otthona. A felszín alatt azonban titkok lappanganak és az évszakok körforgásával együtt a horgásztavat gondozó férfi és két nő baljós története is beteljesedik. Lélektani krimi az elengedésről, az ismétlődő kapcsolatokról, a konfliktusokról és a szembenézés nehézségeiről.

A Youtube-on tegnap közzétett előzetesben Borbély Alexandra színművész elárulja, hogy nagyon szereti a kutyákat, továbbá a kígyókkal és a pókokkal sincs különösebb problémája, no de a madár és a macska… Nos, az egyikkel sikerült megbarátkozni, a másikkal viszont nem éppen. Hogyan sikerült megtalálni ennek a módját? Egyebek mellett erről is érdeklődtünk Felméri Cecíliától. A rendező elmondta, a színésznő külön tréningeken is részt vett, amikor összebarátkozhatott a macskával. Ennek ellenére hősiesen helyt állt a jelenetekben, és olyan interakciókat is kitaláltak, amelyek könnyebben megvalósíthatók voltak a macskával. A madárral végül egy másik szereplő „dolgozott együtt”.

Vaddisznó is szerepel a filmben, Pannika névre hallgat, és őt is az állatidomár hozta. Tőle kapták továbbá a legyeket, a gyíkokat, a macskát is, egyszóval minden állatot. Nem minden esetben volt könnyű velük dolgozni, „nem mindig azt csinálták, amit mi szerettünk volna, de aztán végül rá lehetett venni őket, hogy olyasmit csináljanak, ami jó a filmnek”, összegezte a rendező.

A teljes beszélgetés a lejátszóra kattintva visszahallgatható.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2020 szeptember 24, 15:30

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Főoldal csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 16:39

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól

Február 20-a és 22-e között zajlott Kolozsváron az I. Erdélyi Magyar Pszichológus és Gyógypedagógus Napok rendezvénysorozata, a 20 éve...

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Főoldal kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Főoldal hétfő, 2026 február 232026 február 23, 16:02

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”

A frontvonal máig mintegy 1 200 km-es hosszúságú. A harc jellege jórészt állóháborús, lövészárok-szerű küzdelem zajlik, amelyben...

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön