Élő Kolozsvári Rádió

Befőz, eltesz, majd kóstol – a konyhában Barazsuly Gyöngyivel és Illyés Zsuzsival

Lekvár, szörp, befőtt, savanyúság, tartósítás, eltevés, kóstolás. Barazsuly Gyöngyivel, Illyés Zsuzsival és Papp Leventével beszélgettünk.

És ez mind idén készült Illyés Zsuzsinál…

Egyeseknek jócskán a kisujjukban vannak az eltevéssel, befőzéssel kapcsolatos technikák, mások igyekeznek innen-onnan ellesni a hasznos praktikákat. Tanulni persze mindig mindenkinek lehet, s egy-két újdonsággal sem árt időnként megfűszerezni a nagymamáink által ránk hagyományozott recepteket. Igyekeztünk lehetőleg minél több szempontot érinteni.

 

A lakás egyik hűvös, napfénytől mentes szegletében, tíz polcon sorakoznak a lekvárokkal, savanyúsággal teli borkánok Illyés Zsuzsinál. A fiatal tanár, fordító, tolmács elmondása szerint a stresszt is belefőzte abba, amit éppen készített az elmúlt hetekben, hónapokban.

Kíváncsi voltam, hogyan működik az, amikor egy egész évet végigkísér ez a befőzési folyamat. A történet a karanténnal indult: eleinte az volt a cél, hogy kimenjek a házból, és újra kapcsolatba kerüljek az emberekkel, erre pedig az egyik legmegfelelőbb helyszín volt a piac. Érdekelt, hogy hogyan működik ez, amikor az ember mindent a szezonjában szerez be és főz be. Gondolnánk, hogy ezeket a dolgokat bármikor lehet, viszont nem így van: ezeket a zöldségeket és gyümölcsöket adott időszakban lehet beszerezni, utána már nem férünk hozzá.

 

Murok, lencse és almapüré is kerül a Barazsuly Gyöngyi által készített zakuszkába, ráadásul kevesebb hagymát és paradicsomot is használ, mint ahogyan azt a receptekben írják. Férjével, Gerővel egyetemben sóskalevessel és hortobágyi palacsintával vendégeltek meg magyarlónai otthonukban, de előbb beszélgettünk. Sok finomságról.

Így készül a finom szilvaíz Magyarlónán – főszerepben: Barazsuly Gyöngyi

Ezeket az ember kitapasztalja, ha gyakorolja, és ha szereti. Főzni, sütni, eltenni szeretni kell, mindig azt mondom, hogy benne van a szeretet, ami etet bennünket. Én imádok főzni, bár az eltevéseket annyira nem imádom. Egyfajta művészet is a főzés: mert ugye fontos, hogy finom is legyen, szép is legyen, plusz öröme teljék benne az embernek – annak is, aki készíti, és annak is, aki fogyasztja.

Az Illyés Zsuzsi által készített házi ketchup (5 liter) hozzávalói: 12 db paradicsompaprika, 12 db kápia paprika, 1 fej zeller, 2-4 db hagyma, 2-4 db sárgarépa (választható), 2-4 db csípős paprika, ¾ l paradicsomlé, babérlevél, 1 borospohárnyi 9 fokos borecet, 1 pohár méz vagy cukor, 1 kanál mustár, só és szemes bors ízlés szerint, körülbelül 2 púpozott evőkanállal.

A zöldségeket megpucoljuk, felvágjuk, a zellert lereszeljük és egy nagy lábosban megfőzzük. Amikor megpuhultak (kb. 20-30 perc), botmixerrel pépesítjük, hozzáadjuk a paradicsomlevet, mézet, sót, babérlevelet, fűszereket, és még néhány percig főzzük. Forrón sterilizált üvegekbe töltjük, és szárazon kidunsztoljuk. Ketchupként vagy ételízesítőként is használhatjuk.

Ha egy kis savanyúságra lenne szükség

Az Illyés Zsuzsitól kapott ketchupot és eperlekvárt, csakúgy, mint Barazsuly Gyöngyi zakuszkáját, Papp Levente kollégánkkal közösen kóstoltuk meg, aztán benyomásainkról, tapasztalatainkról is elbeszélgettünk. A zakuszka nem tocsogott az olajban, eleve már ez elnyerte a tetszésünket, mint ahogyan finoman krémes állaga is.

Papp Levente a klasszikus zakuszka híve: a 3 kg hagyma, 5 kg paprika, 5 kg vinetta féle változatot szereti, átlagosan egy liter házi paradicsomlével felöntve. Az utóbbi időben nagyon megkedvelte a gombás zakuszkát, idén például sárgagombást és vargányást is készített. A gombát persze csak pluszként adja hozzá, az alap egyértelműen a hagyma–paprika–vinetta hármasa.

Ízlett nekünk az eperlekvár és a ketchup is, s kollégánk a csalamádéreceptjét is megosztotta velünk.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

 

Szerkesztő: Ferencz Zsolt, 2020 szeptember 19, 12:59

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Főoldal csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 16:39

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól

Február 20-a és 22-e között zajlott Kolozsváron az I. Erdélyi Magyar Pszichológus és Gyógypedagógus Napok rendezvénysorozata, a 20 éve...

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Főoldal kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Főoldal hétfő, 2026 február 232026 február 23, 16:02

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”

A frontvonal máig mintegy 1 200 km-es hosszúságú. A harc jellege jórészt állóháborús, lövészárok-szerű küzdelem zajlik, amelyben...

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön