Élő Kolozsvári Rádió

Megérteni az elmúlt 30 évet – Elmúlt jelen kiállítás a Tranzit Házban

Az Elmúlt jelen című kiállítás a szocializmus utolsó éveit, a forradalom pillanatait, és a változások utáni első esztendőt mutatja be írott, fotó és mozgókép dokumentumokkal, kortárs képzőművészeti alkotásokkal.

A hármas tagolású interaktív tárlat a kiállítás fogalmára is reflektál: a tematikus asztalok úgy mutatják be a különböző korszakok tárgyi és írásos emlékeit, ahogyan a szocialista rezsim a maga „vívmányait”.

A tervezők nem nosztalgiázni hívják a látogatót (bár az is megtörténik, óhatatlanul), hanem a megértés és rákérdezés folyamatát segítik elő, mindennek megmutatják a színét és fonákját is.

Az elmultjelen.ro honlapon a Tedd hozzá menüpont alá a nézők is feltölthetik saját képanyagaikat, történeteiket, így bővítve a Tranzit Házban látható anyagot.

Szerkesztő: Gergely Zsuzsa

Az Elmúlt jelen című kiállítás az Eurotrans Alapítvány szervezésében, Magyarország Kormányának támogatásával jött létre. Augusztus 30-ig látogatható naponta 12 és 20 óra között.

This slideshow requires JavaScript.

Fotók: Elmúlt jelen/Facebook

Szerkesztő: kristalybea, 2020 augusztus 27, 11:53

Etichete:
A Salrom és a Román Vízügyi Hatóság vezetőinek menesztését követeli Tánczos Barna
Hírek csütörtök, 2025 június 122025 június 12, 10:55

A Salrom és a Román Vízügyi Hatóság vezetőinek menesztését követeli Tánczos Barna

A Salrom és a Román Vízügyi Hatóság vezetőinek azonnal távozniuk kell a tisztségükből, amennyiben ezt nem teszik meg önként, meneszteni...

A Salrom és a Román Vízügyi Hatóság vezetőinek menesztését követeli Tánczos Barna
Bíró Barna Botond Parajdról: elbontották a gátakat, megnőtt a sókoncentráció a vízben
Hírek csütörtök, 2025 június 122025 június 12, 09:29

Bíró Barna Botond Parajdról: elbontották a gátakat, megnőtt a sókoncentráció a vízben

Bíró Barna-Botond szerint a Parajdon a Korond-patak elterelésével foglalkozó cég olyan munkálatokat végzett, amelyek nyomán megnőtt a...

Bíró Barna Botond Parajdról: elbontották a gátakat, megnőtt a sókoncentráció a vízben
Áfaemelés helyett progresszív adózást javasol Sorin Grindeanu
Hírek szerda, 2025 június 112025 június 11, 14:36

Áfaemelés helyett progresszív adózást javasol Sorin Grindeanu

Ha Románia áttérne a progresszív adózásra, nem lenne szükség áfaemelésre – véli a Szociáldemokrata Párt ideiglenes elnöke. Sorin...

Áfaemelés helyett progresszív adózást javasol Sorin Grindeanu
Idő előtt elkészült a Nagyszeben–Pitești autópálya ötödik szakasza
Hírek szerda, 2025 június 112025 június 11, 13:46

Idő előtt elkészült a Nagyszeben–Pitești autópálya ötödik szakasza

Átadják a Nagyszeben—Pitești autópálya ötödik, Curtea de Argeș és Pitești közötti szakaszát, néhány hónappal előbb a tervezett...

Idő előtt elkészült a Nagyszeben–Pitești autópálya ötödik szakasza
Hírek szerda, 2025 június 112025 június 11, 10:00

Elveszettnek hitt, Mátyás királynak tulajdonított dokumentum került elő Besztercén

Mátyás királynak tulajdonított, a történészek által több mint 130 évig elvesztettnek hitt dokumentumot találtak meg Besztercén. Az...

Elveszettnek hitt, Mátyás királynak tulajdonított dokumentum került elő Besztercén
Hírek szerda, 2025 június 112025 június 11, 09:47

Román állampolgárok is megsérültek a grazi lövöldözésben

A grazi középiskolai lövöldözés sérültjei között két román állampolgár is található – közölte a külügyminisztérium....

Román állampolgárok is megsérültek a grazi lövöldözésben
Hírek kedd, 2025 június 102025 június 10, 13:33

Ezt hozza a TIFF magyar napja

Idén is erőteljes magyar jelenlét lesz a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon, a TIFF-en. A fesztiválon éleműdíjjal tüntetik ki Tarr...

Ezt hozza a TIFF magyar napja
Hírek kedd, 2025 június 102025 június 10, 13:00

Lövöldözés volt egy grazi iskolában

Több halálos áldozattal járó lövöldözés volt kedden egy grazi középiskolában, a helyszínre nagy erőkkel vonult ki az osztrák...

Lövöldözés volt egy grazi iskolában