Élő Kolozsvári Rádió

Gyorsan fogynak a jegyek az idei Kolozsvári Magyar Napokra

Csütörtökön kezdődött a regisztráció a 11. Kolozsvári Magyar Napokra, de már van olyan esemény, amire minden belépő elkelt.

A koronavírus-járvány miatt különleges óvintézkedések és biztonsági előírások mellett, csökkentett programmal tartják meg a rendezvénysorozatot, amely augusztus 19. és 21. között zajlik a kincses városban.

A szervezők arra kérik a résztvevőket, hogy a torlódás, valamint az egészségügyi szempontból kockázatos tömeg kialakulását elkerülendő, csak érvényes belépőjeggyel látogassanak el az egyes programokra. A programokon csak korlátozott számú néző vehet részt, előzetes regisztrációval.

Az ingyenes, névre szóló jegyek a www.magyarnapok.ro oldalon igényelhetők az egyes programpontoknál, valamint személyesen a Főtéren, a regisztrációs pontnál (augusztus 15-től 18-ig 12 és 20 óra között, a rendezvény ideje alatt – augusztus 19-21. – pedig 9 és 23 óra között).

Szabó Lillát, a Magyar Napok programigazgatóját kérdeztük:

Riporter: Szilágyi Szabolcs

Szerkesztő: kristalybea, 2020 augusztus 14, 14:40

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára