Élő Kolozsvári Rádió

Nyaraló: Kolozs megye különleges tájain barangolunk

Fotó: Maksay Magdolna

Ezúttal igazán itthon maradunk a Nyaraló rovatban: Kolozs megye különleges tájait látogatjuk meg.

A szászfenesi Leányvár egykori tornyának maradványa a településtől pár száz méterre, a Várdombon található. A csekély épületmaradványt a szájhagyomány teszi érdekesebbé. A hiedelem szerint tündérek építették és lakták. Úgy tartják, hogy azok kincsei ma is a vár pincéjében várják a méltó felfedezőt.

Kolozsvártól alig 40 kilométerre fekszik Szék községe. A falucska egyedi különlegessége az a nádas, amely a Duna-delta után a legnagyobb ilyen terület Romániában. Több fészkelő és vándormadárnak nyújt élőhelyet. Ezek mellett sós sztyepp rétéi miatt is jelentős hely, illetve nemrég létrehozott sós vizű fürdőjéről is hallhattunk már. A falu utcáin sétálva megfigyelhetjük ahogyan a helyi idősebb generáció máig népviseletben jár.

Fotó: Vasile Bouaru/sites.google.com

A hazai Kék Lagúna Egeres közelében, hatalmas homokdűnék mögött található. Ez az ország egyik legszebb természetes tava. Az esővíz egy hajdani kőkitermelő helyén gyűlt össze. A kitermelés után ottmaradt anyagok különleges kék színt adnak a tónak.

A rekiceli vízesés Havasrekettye körzetében található. Másik megnevezése a Menyasszony fátyla. A vízesés magassága 30 méter, a víz két lépcsőzetes parton keresztül zuhog a mélybe. Odalent egy 10 méter széles meder várja, innen patakként folydogál tovább a faluig. A látványosságnak számító vízeséshez az év minden szakában érkeznek turisták.

Hallgassa meg a teljes rovatot az alábbi lejátszóra kattintva:

Birtalan Albert rovata. A Nyaraló minden hétköznap 11:40-kor jelentkezik a Lendületben című műsorunk részeként.

Szerkesztő: kristalybea, 2020 augusztus 3, 11:12

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok