Listen Live Kolozsvári Rádió

TIFF: új körülmények, új helyszínek – régi szerelem

Számos kompromisszum árán, de megtartják a 19. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivált, Románia legrangosabb filmes eseménye pénteken kezdődik. Szabadtéri helyszíneken nézhetünk filmeket, a járványhelyzethez igazodva maszkban és a másfél méteres távolságot betartva. Augusztus 9-ig több mint 130 film várja a fesztiválozni vágyókat, a vetítések a megszokotthoz képest viszonylag később kezdődnek, többnyire este fél tíztől, néhány helyszín esetében már este 7 órától.

Jó viszont, hogy arányait tekintve megnőtt a magyar filmes felhozatal a TIFF esetén, nyolc alkotást tekinthetünk meg a Magyar Napok keretében augusztus 4. és 6. között, és annak is örülhetünk, hogy elég soknak van kolozsvári vagy erdélyi vonatkozása.

A Kontűrben Zágoni Bálinttal, a Filmtett Egyesület ügyvezetőjével beszélgetünk, aki csapatával a TIFF Magyar napi programjának összeállításáért felel. Illetve rögtön két filmet is ajánlunk: Bodzsár Márk szocialista vámpírvígjátékának, a Drakulics elvtársnak kulisszái mögé tekintünk az alkotókkal, valamint szintén a TIFF magyar napjainak programjában szereplő Valan – Az angyalok völgye című film rendezőjével is beszélgettünk.

Articol editat de kristalybea, 29 július 2020, 17:29

Szerkesztő: Kristály Bea, Ferencz Zsolt

Képek forrása: a TIFF Facebook-oldala

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány