Hadd szóljon!

Szent István-napi néptánctalálkozó: tér- és utcatáncok lesznek

Tánc a Farkas utcában, 2018-ban. Fotó: Szent István-napi Néptánctalálkozó Facebook-oldala

A 11. Kolozsvári Magyar Napokon a szokásos Szent István-napi néptánctalálkozó idén sem marad el.

A járványhelyzet miatt a szervezők belföldi táncosokat hívtak a rendezvényre. Így most a nemzetközi táncok elmaradnak. A gyerekprogramok a Heltai Alapítvány székhelyén, a tértáncok és az utcatáncok meg lesznek tartva.

Az eseményről Pillich Balázst, a Kolozsvár Magyar Napok egyik szervezőjét kérdeztük, aki elmondta, például a Rezeda zenekar és a Szarkaláb néptáncegyüttes biztosan itt lesz, de többekkel folyik még az egyeztetés. Van pár csapat, aki nagyon szeretne jönni, de még kérdéses, hogy a járványhelyzet miatti szabályozások mit engednek. Külön kiemelte, hogy mivel nem csak zenéről van szó, hanem táncról is, amelyet szigorúan szabályoznak. Ehhez keresik a megoldást, hogy lehetőség szerint rokonok táncoljanak együtt.

Riporter: Birtalan Albert.

Articol editat de kristalybea, 24 július 2020, 15:39

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány