Élő Kolozsvári Rádió

Nyaraló: Havasalföldi kiruccanás

Teleorman megye három nagyvárosát járjuk be ma.

Roșiorii de Vede a Vedea folyó mentén helyezkedik el, 125 km-re a fővárostól, Bukaresttől.

A település az egyik legrégebbi város Havasalföldön. Több mint 400 évig volt Teleorman megye székhelye. Az ezer 200-as években ezt a területet bolgár törzsek lakták. Központjuk a Cerven vár volt, mely a Dunától délre található, a mai Bulgáriában. A várat ezer 388-ban török csapatok elfoglalták és felégették. A legendák szerint a túlélők egy része a Duna mentén haladva telepedett le. Itt egy új települést alapítottak, ez a mai Rusze városa. A Cerven várát elhagyók egy másik csoportja pedig északra haladva, a Vedea folyó mentén már meglévő kis faluban telepedett le.

Turnu Măgurele, avagy Kisnikápoly a bolgár határ mentén fekszik. A várostól 2 kilométerre, délnyugatra található az Olt torkolata. A Duna túlpartján, Bulgáriában Nikápoly városa fekszik.

A Teleorman megyei város nevének jelentése hegyi torony, és arra a toronyra vonatkozik, amely egy védelmi fal része volt a bizánci, I. Iusztinianosz idejében. A fal romjai ma is láthatóak. Fennmaradtak annak a római kori hídnak is a maradványai, amelyet még Nagy Konstantin császár építtetett 330-ban.

Alexandria a Vedea folyó jobb partján helyezkedik el. Annak ellenére, hogy viszonylag fiatal városnak tekintik, a környéken végzett régészeti kutatások alapján már a paleolit és neolit korban is éltek a mai város helyén.

Szerkesztette: Birtalan Albert

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2020 július 7, 12:32 / actualizat: 2020 július 7, 18:14

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára