Élő Kolozsvári Rádió

Kicsi Noel megsegítése: jótékonysági vásár lesz hétvégén Érmihályfalván

Jótékonysági vásárt szerveznek Érmihályfalván az SMA-beteg Ölyüs Noel Róbert megsegítésére. Vasárnap, július 5-én reggel 8 órától várják az érdeklődőket, a vásárolni vagy adakozni vágyókat a piactéren.

A Noel Alapítvány önkéntese, Bodnár Vera rádiónknak elmondta: használt és új ruhákat, könyveket, gyermekjátékokat egyaránt kaptak már a vásárra, amely addig tart majd, ameddig érdeklődők lesznek, de legalább délután 4-5 óráig. A vásárra szánt új vagy használt árukat átadhatják a helyszínen vagy előzetesen, egyeztetés alapján. Ehhez a következő telefonszámot kell hívni: 0742/501-606.

Az eddigi felajánlások között a gyerekkönyvektől a robotporszívóig, a játékoktól a párolóedény-készletig sok minden megtalálható, és ezeket mind kedvezményes áron bocsátják áruba vasárnap.

Az érmihályfalvi vásáron megmaradt portékákból és az azután gyűjtött termékekből jövő hét végén Noel szülőfalujában, Érkörtvélyesen szerveznek vásárt, a kisfiú július 12-i, egyéves születésnapjának alkalmából.

Amint a Kolozsvári Rádióban többször hallhattak róla, Ölyüs Noel genetikai betegséggel, gerinc eredetű izomsorvadással született, és ezért négyhónapos kora óta rendszeres fenntartó kezelést kap, és otthon gyógytornáztatják. Gyógyítására a világ legdrágább gyógyszerével volna lehetőség, amelynek egyetlen dózisa több mint 2 millió dollárba kerül.

Noel augusztus 25-én, a budapesti Bethesda kórházban kaphatja meg a kezelést. A háromhavi utókezeléssel együtt, a családnak 2 millió 400 ezer dollárt kell majd kifizetnie.

Az eddig összegyűlt összeg meghaladta a 2 millió dollárt, de a családnak így is további majdnem 400 ezer dollárt kell összegyűjtenie a következő 6 hétben.

Riporter: Rácz Éva

Szerkesztő: kristalybea, 2020 július 2, 14:29

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok