Élő Kolozsvári Rádió

Ügyészség: Wass Albert irodalmi munkásságára nem vonatkozik a háborús bűnösök kultuszát tiltó törvény

Wass Albert bajai szobra. Fotó: Wikipédia

Wass Albert irodalmi munkássága nem esik a háborús bűnösök kultuszát tiltó törvény hatálya alá – egy romániai ügyészségi végzés szerint.

A Brassói Táblabíróság melletti ügyészség június 12-én keltezett végzéséről a székelyföldi magyar nyelvhasználati és szimbólumhasználati jogok ellen küzdő Dan Tanasa blogger közölt fényképet blogjában.

Az ügyészség a Dan Tanasa által vezetett Méltóságért Európában Polgári Egyesület feljelentése nyomán vizsgálta egyes, Sepsiszentgyörgyön 2018 elején tartott Wass Albert-megemlékezések törvényességét. A feljelentő arra hivatkozott, hogy Wass Albertet egy kolozsvári népbíróság távollétében háborús bűnösnek találta és halálra ítélte, így bármilyen Wass-megemlékezés a háborús bűnösök kultuszát tiltó sürgősségi kormányrendelet hatálya alá esik.

Döntését indokolva az ügyészség arra hivatkozott, hogy a rendőrség javasolta az eljárás megszüntetését, miután meghallgatta a tanúkat és megállapította: „a Wass Albert-megemlékezésen nem történt utalás azokra a cselekményekre, amelyekért elítélték az írót, hanem csak irodalmi munkássága került terítékre”.

A feljelentő nem fogadta el, és panasszal élt az ügyészség határozata ellen, de az óvását elbíráló ügyész ugyanerre a következtetésre jutott. Az eljárást beszüntető ügyészség arra is kitért a határozatban, hogy a Wass Albert ellen hozott halálos ítélet meglehetősen szűkszavú, amikor a vád bizonyítékait tárgyalja, ráadásul az a törvény, amelyik alapján 1946 márciusában a kolozsvári népbíróság kimondta az ítéletet, 1945 szeptemberéig volt hatályos.

A magyarellenes megnyilvánulásai miatt elhíresült blogger úgy értelmezte, hogy az ügyészség voltaképpen rehabilitálta Wass Albertet, és immár nincsen akadálya az íróval kapcsolatos romániai megemlékezéseknek.

mti

Szerkesztő: kristalybea, 2020 június 19, 13:40

Donald Trump vámokkal fenyegeti azokat, akik ellenzik Grönland megszerzését
Hírek hétfő, 2026 január 192026 január 19, 09:39

Donald Trump vámokkal fenyegeti azokat, akik ellenzik Grönland megszerzését

Az Egyesült Államok megerősített biztonsága nem lehetséges anélkül, hogy Grönlandot ne tudja a saját részének – jelentette ki Scott...

Donald Trump vámokkal fenyegeti azokat, akik ellenzik Grönland megszerzését
10 lejjel emelik a napi élelmezési keretet a bentlakásos intézményekben
Hírek csütörtök, 2026 január 152026 január 15, 11:01

10 lejjel emelik a napi élelmezési keretet a bentlakásos intézményekben

A kormány szerdán elfogadott határozata szerint napi 22 lejről napi 32 lejre emelkedik a gyermekeket, fogyatékkal élőket és más hátrányos...

10 lejjel emelik a napi élelmezési keretet a bentlakásos intézményekben
Lezajlott az első dán-amerikai találkozó Grönlanddal kapcsolatban
Hírek csütörtök, 2026 január 152026 január 15, 08:13

Lezajlott az első dán-amerikai találkozó Grönlanddal kapcsolatban

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások...

Lezajlott az első dán-amerikai találkozó Grönlanddal kapcsolatban
Lemondott Bánffyhunyad polgármestere
Hírek szerda, 2026 január 142026 január 14, 14:02

Lemondott Bánffyhunyad polgármestere

Lemondott tisztségéről Bánffyhunyad polgármestere. Mircea Moroșan négy egymást követő mandátumot át vezette a várost, jelenleg az...

Lemondott Bánffyhunyad polgármestere
Hírek szerda, 2026 január 142026 január 14, 13:02

Kétezer halottja is lehet az iráni tüntetéseknek

Az ENSZ emberi jogi hivatala kedden több százra, egy iráni illetékes ellenben már mintegy kétezerre tette az Iránban zajló tüntetések...

Kétezer halottja is lehet az iráni tüntetéseknek
Hírek kedd, 2026 január 132026 január 13, 12:46

Kihirdette az államfő az önkéntes katonai szolgálatra vonatkozó törvényt

Kihirdette az önkéntes katonai szolgálatra vonatkozó jogszabályt Nicușor Dan államfő. A törvény értelmében a 18 és 35 év közötti nők...

Kihirdette az államfő az önkéntes katonai szolgálatra vonatkozó törvényt
Hírek kedd, 2026 január 132026 január 13, 08:05

Ma van a vallásszabadság napja

A Magyar Unitárius Egyház ma Tordán és Kolozsváron ünnepi istentisztelettel emlékezik meg a vallásszabadság napjáról. Tordán háromnegyed...

Ma van a vallásszabadság napja
Hírek hétfő, 2026 január 122026 január 12, 13:54

Trump szerint Irán tárgyalásokat kezdeményezett az USÁ-val

Donald Trump szerint Irán tárgyalásokat kezdeményezett az Egyesült Államokkal, miután az amerikai elnök súlyos következményeket helyezett...

Trump szerint Irán tárgyalásokat kezdeményezett az USÁ-val