Listen Live Kolozsvári Rádió

Ingyenes gyerektábort szervez a Telefonos Szeretetszolgálat

Illusztráció: pexels.com

Augusztusban megszervezi ingyenes gyerektáborát a Telefonos Szeretetszolgálat.

Ingyenes gyerektábort szervez a Telefonos Szeretetszolgálat

Articol editat de kristalybea, 5 június 2020, 15:18

Augusztusban megszervezi ingyenes gyerektáborát a Telefonos Szeretetszolgálat.

Augusztus 5. és 9. között az 5-9 éves korosztálynak, augusztus 12. és 16. között pedig a 9-14 éveseknek lesz lehetőségük táborozni. Jelentkezni a tábor kezdete előtt két héttel, vagyis július utolsó hetében lehet majd.

Sátortáborról lévén szó, a gyerekek végig szabad levegőn lesznek, különféle programokon vesznek részt. A tábor azoknak a gyerekeknek szól, akiknek nincs lehetőségük ezen a nyáron elmenni nyaralni, akik szüleinek nem futja a fizetős táborokra, és előnyt élveznek azok a gyerekek, akik tömbházlakásban élnek és kevés a lehetőségük friss levegőn lenni.

Sajó Norberttel, a Telefonos Szeretetszolgálat vezetőjével Forrai Szerénke beszélgetett.

Etichete:
Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány