Itt szól a rádió!

Közösen fejlesztett koronavírus-terjedést követő szoftvert a Google és az Apple

Elérhetővé tette a koronavírus terjedésének követésére közösen kifejlesztett szoftverét az Apple és a Google.

Ezzel olyan alkalmazások írhatók, amelyek értesítést küldenek a felhasználónak, ha kapcsolatba kerülhetett fertőzöttekkel.

A két rivális amerikai információtechnológiai óriáscég közösen dolgozott a most szabadon elérhetővé tett technológián, amelynek segítségével a szoftverfejlesztők kontaktkövető alkalmazásokat hozhatnak létre az egészségügyi szolgálatok számára.

Az így kifejlesztett applikációk Bluetooth segítségével nyomon követhetik, hogy a tulajdonos az utóbbi 14 napban kivel és milyen hosszú ideig került kapcsolatba, és a rendszer jelez, ha kiderül, hogy igazolt fertőzött volt a közelben.

Közleményében az Apple és a Google leszögezte, hogy nagy hangsúlyt fektettek az adatvédelmi és biztonsági szempontokra, például lokációkat nem tárolnak, valamint minden olyan információt titkosítanak, amelyek alapján azonosíthatóvá válnának a felhasználók.

A tájékoztatás szerint eddig huszonkét ország és számos amerikai szövetségi állam jelezte érdeklődését.

MTI

Szerkesztő: kristalybea, 2020 május 22, 13:43

európai parlament
Hírek szerda, 2024 június 192024 június 19, 09:35

Az EP-választásoknak már van végleges eredménye

A választási bizottság közzétette kedden a június 9-i európai parlamenti választás végeredményét, és közölte a Romániának járó 33...

Az EP-választásoknak már van végleges eredménye
Tanácsok hőség idejére
Hírek szerda, 2024 június 192024 június 19, 09:04

Tanácsok hőség idejére

Ajánlásokat fogalmazott meg a lakosság számára a kánikula idején bekövetkező incidensek megelőzésére az egészségügyi minisztérium. A...

Tanácsok hőség idejére
Tilos ezentúl elektromos cigarettát reklámozni
Hírek kedd, 2024 június 182024 június 18, 14:12

Tilos ezentúl elektromos cigarettát reklámozni

Döntő házként megszavazta kedden a képviselőház az elektromos cigaretták, a Vape-típusú és a dohányhevítő készülékek, illetve a...

Tilos ezentúl elektromos cigarettát reklámozni
Vannak még óvodai helyek Kolozs megyében
Hírek kedd, 2024 június 182024 június 18, 13:16

Vannak még óvodai helyek Kolozs megyében

Nem teltek be a magyar óvodai helyek Kolozsváron, a beiratkozás első szakaszában. A Megyei Főtanfelügyelőség eddigi adatai szerint még 124...

Vannak még óvodai helyek Kolozs megyében
Hírek kedd, 2024 június 182024 június 18, 11:47

Alig járunk fogorvoshoz

A lakosság kevesebb, mint fele jár rendszeres fogászati ellenőrzésre – derül ki a szájhigiéniával kapcsolatos első országos...

Alig járunk fogorvoshoz
Hírek kedd, 2024 június 182024 június 18, 08:24

Őrizetbe vették a Kolozs megyei rendőrség parancsnokát

Őrizetbe vették a Kolozs megyei rendőrség parancsnokát, Mihai Rust. A korrupcióellenes ügyészség hivatali visszaélésben való...

Őrizetbe vették a Kolozs megyei rendőrség parancsnokát
Hírek hétfő, 2024 június 172024 június 17, 12:10

Negyedik napja tüntettek Bukarestben a választási rendellenességek miatt

Több tucat tüntető fejezte ki nemtetszését a június 9-i választásokkal kapcsolatban jelzett rendellenességek miatt vasárnap este...

Negyedik napja tüntettek Bukarestben a választási rendellenességek miatt
Hírek péntek, 2024 június 142024 június 14, 13:38

Indulnak a „Napvonatok”

Június 24-én, pénteken este indulnak a „Napvonatok” a tengerpartra. A Román Vasúttársaság nyári programja szerint naponta 30 szerelvény...

Indulnak a „Napvonatok”