A tánc nem lépegetés
Deák Áronnal, a kolozsvári Református Kollégium maturandusával a rendhagyó iskolavégzésről beszélgetünk, de derűsebb téma is szóba kerül: Áron több kategóriában országos bajnok versenytáncos, befektetett munkáról, sikerekről, varázslatról és könnyekről, pályaválasztásról faggatjuk.
Május a végzősöknek az iskolától való búcsúzás ideje. A szabók az utolsókat öltik a ballagási ruhákon, a kicsengetési kártyák hegyekben tornyosulnak az íróasztalon, zajlanak a maturandus bál táncpróbái, a tablóra felkerülnek az utolsó ecsetvonások és a fotók, szól a szerenád a tanároknak. Idén, a járványhelyzet miatt, mindez elmarad. Hogyan élik meg az érintettek azt, hogy nem adatik meg hagyományos könnyes-nevetős búcsút venni iskolájuktól, hogy nem szokványosan alakul sem az érettségi, sem a ballagás?
Nem könnyű…Mindenki fel volt készülve arra, hogy lesz ballagás, bankett, szerenád, maturandus bál. Mindez az iskolás éveknek olyan lezárása lenne, ami örökre megmarad az emberben. Az érettségire távoktatásban készülünk. Sokkal több időm marad így magamra és a családomra, mintha iskolába járnék. A vizsgatantárgyakkal foglalkozom, persze otthon bármi el tudja terelni a figyelmemet, lazábban veszem az egészet. De jó, hogy nem kell olyan órákra bejárni, amik távol állnak tőlem. Bízom abban, hogy ez a tapasztalat az oktatás jövőjén is változtat.
Deák Áron és partnere, Kun Arianna az Attitude Dance Studio táncosai.
A sporttáncot lehet hobbi szinten művelni: kellemes, szereted, de többet nem vársz el tőle, illetve úgy, hogy ráállsz a verseny szintre. Ez nem csak élvezet, hanem könny, fizikai és lelki fájdalom, esés és felemelkedés. A sporttáncban sokan kiégnek, főleg azok, akik kezdő kisgyerekként kaptak a hátukra, hogy jobban teljesítsenek.
Bár a sporttánc terén nagy sikereket értem el, egy buliban nem tudok olyan szabadon táncolni, mint mások. Nem tudok kizökkenni a profi kategóriából. A táncban a fiú a keret, a lány a kép. Ha nincs meg a kép, a keret önmagában esetlen. Ilyenkor a rutin bizony problémát tud okozni.
Nehéz szavakba önteni azt az érzést, amikor elnémul a zene, megállnak a táncosok, reszketve szorítod a párod kezét a dobogó előtt az eredményhirdetésig. Csodálatos is, fájdalmas is. Nem lehet elérni valamit az életben áldozat, fájdalom, sírás nélkül, de majd mindez meghozza a gyümölcsét: az örömöt, a boldogságot, a megkönnyebbülést.
Amikor úgy állsz a dobogó csúcsán, hogy te erre már számítottál, ez nem nagy dolog, kopott a varázsa, fakult az értéke, akkor el lehet gondolkodni azon, hogy ez a harc véget ért, nézz valami más után.
Szerkesztő: Csatári Melinda
Articol editat de csatari.melinda, 8 május 2020, 16:03
