Élő Kolozsvári Rádió

Farkas Levente: „nincs más lehetőségünk, restart kell!”

Kis- és középvállalkozóknak szól a május végére időzített Nagy Restart.

Farkas Levente, a Marketingiskola alapítója, a Szájreklám – a figyelemszerzés című könyv szerzője 2002 óta dolgozik vállalkozókkal, kis- és középvállalkozók számára létrehozott tanácsadó vállalkozását 2006-tól vezeti. Elmondása szerint a 2008-as gazdasági válság után követően testközelből tapasztalta meg, hogy az erdélyi vállalkozók milyen eredményes vagy éppen öngyilkos stratégiákhoz folyamodnak. Javaslata: „Tanulj, olvass! Tölts le mindent, vegyél részt minden elérhető webináriumon, előadáson, tréningen. Ha problémákba ütköznél a gyakorlatba ültetéssel, az alkalmazással, akkor keress meg minket.”

Május 25. és 29. között, számos partnerrel együttműködve, több mint 35 előadó, szakember, tanácsadó közreműködésével szervezi meg a Nagy Restart elnevezésű konferenciasorozatot, amelyre több mint 3000 résztvevőt vár. Mindez online valósul meg, és teljesen ingyenes az érdeklődők számára.


Bármilyenek is a körülmények, a jogszabályok által meghatározott keretek, bármilyen is a versenytársi harc vagy a vásárlók hangulata, egyszerűen nincs más lehetőségünk, restart kell. Most vagy a tegnap vagy holnap-holnapután, de vállalkozóként folyamatosan arra kell figyelnünk, hogy a létező körülményekből miként tudunk kicsivel többet kihozni. 


Tanácsadóként nekem az a dolgom, hogy a környezetemben, szerződéses viszonyban lévő ügyfeleimet a legjobb tudásom szerint segítsem. Amikor ez a vírussal kapcsolatos történet kirobbant, értelemszerűen nekünk is megszaporodott a tennivalónk. Annak érdekében pedig, hogy segíteni tudjam őket, nekem is nagyon gyorsan kellett információkat szereznem, gyakorlatilag mindenhonnan. Túl azon, hogy tizen-huszon-harminc ügyfélnek tudunk segíteni, a valóságban ennél lényegesen több vállalkozásnak kellene, hogy helyes és még helyesebb döntéseket tudjanak hozni. Igazából ekkor állt össze, hogy milyen szempontok szerint kellene segíteni nekik.

A Nagy Restart eseményein való részvételhez mindössze regisztrálni kell (nagyrestart.ro), ugyanitt az előadók teljes listája és további hasznos információk is megtalálhatók.

A teljes beszélgetés az alábbi lejátszóra kattintva hallgatható vissza.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2020 május 6, 14:04

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”