Kolozsi Tibor: „a művész akkor érzi jól magát, ha dolgozik, ha működik”
A gyergyóditrói gyermekévektől napjainkig Kolozsi Tibor szobrászművésszel, szoborrestaurátorral.
A művésszel március elején találkozhattak az érdeklődők a Kolozsvár Társaság székhelyén, a Képzőművészek a KT palettáján sorozatban – alig néhány nappal azelőtt, hogy a járvány terjedése miatt elrendelt intézkedések otthonmaradásra késztettek volna bennünket.
Kolozsi Tibor 1965. április 16-án látta meg a napvilágot Gyergyóditróban. Felsőfokú tanulmányait 1990-ben fejezte be a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakán, majd a 2000-es évek elején előbb az aradi Szabadság-szobor, majd a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport restaurálási munkálatait vezette.
2011 júniusában, a legmagasabb szakmai elismerésnek számító Munkácsy-díj átvétele után úgy nyilatkozott a Krónika napilapnak, hogy „a kisplasztika egyfajta vázlat. Ilyenkor a szobrász arra gondol, hogy ezt bármikor fel lehet nagyítani. Tehát egy kísérlet a szoborra. Mivel egy köztéri szobrot nem lehet létrehozni kizárólag saját kezdeményezésre, azt meg kell rendelnie valakinek, a szobrász, amikor ideje és mondanivalója van, kisplasztikával kísérletezik. Ez nagyon jó lehetőség a gyakorlatra, ezért művelik.”
Szobraival Kolozsi Tibor ott szerepel a Barabás Miklós Céh évente jelentkező értékfelmérő tárlatain, de alkalmanként egyénileg is a nagyközönség áll. Öt évvel ezelőtt a főtéri Bánffy-palota udvarára hozta el kő- és bronz munkáit, amelyek valósággal teret álmodnak maguk köré. A bronzos tekintetű Éva, az örök álmodozó mellett találkozhattunk Sámsonnal, a kőkemény fejű emberóriással, a Marossal, a Visszhanggal és a többiekkel.
Ami pedig Kolozsi Tibor szabadtéri munkáit illeti, Szatmárnémetiben Szilágyi Domokos mellszobrához, Nagyszalontán a városalapító Bocskai István egész alakos szobrához, Kolozsváron pedig a Holokauszt-emlékműhöz léphetünk közelebb.
Nem tudom, mekkora szellemi-fizikai erőt, hány kínkeserves-gyönyörűséges munkanapot vettek igénybe Kolozsi Tibor majdhogynem negyed százados művészi kísérletei, jómagam már csak a végeredménnyel találkoztam. Kolozsi mitológiai ihletésű, bronzból készült, szerény méretei ellenére is térbe kívánkozó kisszobraival, nagyméretű, hegesztett vas, rozsdásan magakellető, játékosan groteszk plasztikáival, simára csiszolt fekete folyami kőből ránk meredő, prehisztorikus korokat idéző portréival, vagy az emberi történelem évezredeinek homályából előtörő, mégis időszerű művészi üzenetet közvetítő, bronzba fogalmazott arcképcsarnokával, és nem utolsó sorban a szobrászati nyelvet megújító, korszerű térszobraival.” (Németh Júlia műkritikus)
A Munkácsy-díj után 2012-ben a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét is megkapta, oktatója a kolozsvári képzőművészeti egyetemnek, ő váltotta Jakobovits Miklóst a Barabás Miklós Céh élén, az évek során pedig számos szövegkörnyezetben került egymás mellé a neve a Fadrusz Jánoséval.
A főiskola elvégzése után a restaurátori munka volt számára az első nagyobb lehetőség. 1995-ben részt vett a gyulafehérvári római katolikus székesegyház szobrainak restaurálásában, majd következett az aradi Szabadság-szobor és idővel a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport.
Már diákkorunkban is ott jártunk el előtte; csodáltuk, tanulmányoztuk, mindig is ott volt a tudatalattinkban. Az ember, ha a Főtéren jár, csak odapillant, leltároz, ha egy pillanat erejéig is, de szemügyre veszi, hogy van-e valami változás, de ez talán mindenkinél így van. Mi, szakmabeliek, talán nem csak hogy rápillantunk, de hosszasabban is elidőzünk mellette. Mindig is együtt élt velünk, vagy mi éltünk együtt a szoborral, elvégre része a kolozsvári létnek.
A kolozsmonostori Kálvária templom kertjében is láthatók Kolozsi Tibor munkái, és a Székely Nemzeti Múzeum tulajdonában is maradt néhány. A művész szerint ahány környezet, annyiféleképpen érvényesülnek az alkotások. Egy-egy szép kerek születésnap pedig, amilyen öt évvel ezelőtt is volt, újból arra készteti, hogy alkosson, tárlatokat szervezzen. Valahogy a körülötte lévő emberek is elvárják, hogy előrukkoljon valami újjal. S egyébként is, mint mondja, a művész úgy érzi jól magát, ha dolgozik, ha működik.
Szerkesztő: Ferencz Zsolt
Articol editat de kristalybea, 21 április 2020, 16:47
