Hadd szóljon!

Tekergőéket hallgatva a nap is szebben süt – mesehallgatással indult a hétfő reggelünk

Hajós Erika

Hajós Erika mesemondó, a Tekergő Meseösvény Egyesület munkatársa egy Kiotóban és egy Osakában élő békáról is mesélt a Hangolóban.

„Kedves Naplóm! Kíváncsi vagy mit csinál egy mesemondó karantén idején? Sorolom: mosogat, főz, mosogat, főz, mosogat, főz, kiosztja a környezet házit, orrot fúj, kezet mos, főz, mosogat, kihallgatja a környezet házit, kiosztja a magyar házit, megmagyarázza a szófajokat, diktál…” és még hosszasan folytathatnánk az idézetet, amely az illemkata.hu oldalról való. A szerző Hajós Erika mesemondó, az Erdélyben is népszerű Tekergő Meseösvény Egyesület munkatársa, akit az egyesület jelenlegi tevékenységéről is kérdeztünk.

Gondolkodtunk, hogyan tarthatnánk fenn a figyelmet, a mesét, és amellett döntöttünk, hogy a Facebookon létrehozott eseményen belül jelentkezünk. Én magam mesetornákat tartottam két héten keresztül, és az ovisok szüleinek visszajelzései alapján sikerült elérni a célunkat, együtt játszottak velünk, ami nekem is nagyon jó érzés volt. Egy ideje kollégám, Gregus László vette át a stafétát, aki a gyerekek által beküldött rajzokat is felhasználja a meséihez. Játékosan, mozgással kezdődnek ezek az alkalmak is. Mivel rengeteg köszönőlevelet kapunk, és a gyerekek nagyon örülnek ennek a lehetőségnek, továbbra is várjuk a rajzaikat.

Gregus László mesemondás közben

A mesélések itt (MeseTekergÉlő) követhetők a következő időszakban is, legközelebb április 22-én és 24-én, szerdán és pénteken reggel, romániai idő szerint 11 órától jelentkeznek élőben a mesemondók.

A gyerekek ugyanúgy érdeklődnek bármi iránt, nagyon nyitottak, változatos témákban küldtek nekünk rajzokat. Volt, aki a családjáról rajzolt, mások kiskecskéről vagy dinóról… Egyáltalán nem érezzük, hogy ez a karantén bármit is változtatott volna ilyen tekintetben, a fantáziájuk ebben az időszakban is határtalan.

Mint kiderült, keresik még a felnőtteknek szóló Mesekocsma online megvalósításának lehetőségeit, de bíznak abban, hogy hamarosan ezt is sikerül kivitelezni.

Hajós Erika mesével is kedveskedett a Hangoló hallgatóinak: első körben egy Kiotóban élő békát ismerhettünk meg, akinek a napjai egy darabig békésen zajlottak. A fővárosban nagy tekintélynek örvendett, csak az bántotta, hogy még sohasem látta Osakát, Japán második leghíresebb városát…

Ezt a mese is visszahallgatható az alábbi lejátszóra kattintva.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Articol editat de kristalybea, 20 április 2020, 14:29

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány