Élő Kolozsvári Rádió

Elsőévesek, figyelem! Erdély tanulmányok-képzést is biztosít az MCC új programja

Fotó: Mathias Corvinus Collegium/Facebook

Társadalmi, gazdasági és történelmi szempontból vizsgálják Erdélyt és az itt élő közösségek életét – nyilatkozta Likker Zsuzsanna.

Kolozsvári Egyetemi Programja keretében szakirányos képzési lehetőségeket hirdet a következő tanévre a Mathias Corvinus Collegium (MCC). Azokra a jelenlegi elsőévesekre számítanak, akik egy tehetséges diákokból álló közösség tagjaként szeretnék bővíteni tudásukat.

A hagyományos oktatást kiegészítő szakirányos képzések célja, hogy felkarolja azokat a tehetséges egyetemistákat, akik a kurzusok elvégzése után környezetük javára szeretnék fordítani a megszerzett tudást.

A részletekről Likker Zsuzsanna programkoordinátorral beszélgettünk a Hangolóban.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Az MCC Kolozsvári Egyetemi Programjának szakirányos képzéseire április 23-án éjfélig adhatják be pályázatukat az érdeklődők. A képzésről és a jelentkezés feltételeiről további információ az intézmény honlapján vagy hivatalos Facebook-oldalán olvasható. Itt a kurzusok mellett a felvételi kritériumokról is értesülhetnek az érdeklődők.

Szerkesztő: kristalybea, 2020 április 16, 18:48

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok